Kiesett egy gyerek az ablakon az Avason

Akt.:
Kiesett egy gyerek az ablakon az Avason
Miskolc – Életveszélyes állapotban kórházban ápolják a 6 éves kisfiút.

A helyszínen érdeklődve ott élőktől azt tudtuk meg, hogy az édesanya a konyhában dolgozott, a gyermek pedig az erkélyen játszott, amikor megtörtént a baleset.
Egy magát szemtanúnak mondó hölgy a Facebookon – többek között – ezt írta: „Én szemtanúja voltam az egésznek, és a barátom is. Épp a kutyát sétáltattuk. Az erkélyről esett ki az ötödikről. Kiabáltunk, hogy hívják a mentőket, vagyis a barátom, mert én nem tudtam felfogni az egészet…”

„Mindenki odaszaladt, reménykedtünk, hogy nem lesz nagy baja a kisfiúnak. Megmozdult, sírt, örültünk, hogy él. Az apuka éppen akkor érkezett meg munkából kocsival… Rosszul lett. Az anyának a rendőrök mentek fel szólni, hogy mi történt. A két szülőt is sokkosan vitték el a kórházba…”

A rendőrség vizsgálja

A rendőrség életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás keretében vizsgálja, miként eshetett ki hétfőn dél körül egy avasi panelépület ötödik emeletéről egy 6 éves kisfiú, akit azóta is életveszélyes állapotban kórházban ápolnak.

kiesett_avas_kisgyerek1

 

– ÉM-SZB –








hirdetés










hirdet�s