Kiéheztetett és elpusztult juhokat találtak egy Veszprém megyei telepen

Veszprém, 2012. október 19., péntek (MTI) – Negyven kiéheztetett és több elpusztult juhot és kecskét találtak egy Veszprém megyei tanyán a rendőrök – közölte a megyei rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője pénteken az MTI-vel.

Gaál Csaba tájékoztatása szerint csütörtökön érkezett a rendőrségre a bejelentés, amely szerint Raposka és Kisapáti között, egy vadhálóval bekerített tanyán a tulajdonos az állatait igen rossz körülmények között tartja. A tapolcai rendőrök a hatósági állatorvossal a tanyán mintegy negyven lesoványodott juhot és kecskét, valamint 11 vergődő, már alig élő juhot és 12 tetemet is találtak – tette hozzá.

Az állatok itatója kiszáradt, takarmányuk nem volt, s mindegyik juhon, kecskén egyértelműen látszott a gondozás hiánya. A terület, ahol a birkákat és kecskéket tartották, szintén elhanyagolt állapotban volt.

A “farm” tulajdonosát a szemle adatai és az állatorvos helyszínen adott szakvéleménye alapján a járőrök a tapolcai rendőrkapitányságra előállították, majd őrizetbe vették és állatkínzás bűncselekménye miatt gyanúsítottként hallgatták ki – közölte Gaál Csaba.

– MTI –








hirdet�s