Kié a cementgyár és a bánya?

Kilátások: mi lesz a cementgyárral?
Kilátások: mi lesz a cementgyárral? - © Fotó: ÉM
Miskolc – Újraindítanák a cementgyártást Hejőcsabán. De mi van a tulajdoni viszonyokkal?

Legyen újra cementgyár Hejőcsabán, vagy ne legyen? Erről vitáztak a résztvevők azon a hétfői közmeghallgatáson, amelyet a zöldhatóság a gyár újraindítása kapcsán indított engedélyezési eljárás keretében hívott össze. A fórumnak a városháza közgyűlési terme adott otthont, amely zsúfolásig megtelt. Főleg hejőcsabai, miskolctapolcai lakosok voltak, akik elsősorban egészségügyi szempontból ellenzik a gyár újranyitását, de voltak korábbi cementgyári dolgozók, akik viszont a 344 új munkahely reményében támogatják az elképzelést. Az ellenzőknek Repei Ernő, a gyár igazgatója elmondta, ő 400 méterre lakik a gyártól, ezzel is bizonyítva, hogy környezeti szempontból nem veszélyes a beruházás. Sőt, felajánlotta azt is, hogy ha valakinek nem tetszik majd valami a gyár működésében, bejöhet, megnézheti a folyamatot.

Pereskedés

A közmeghallgatáson azt is firtatták a hozzászólók, hogy valóban osztott tulajdonban van-e a gyár területe és az építmények. Nevezetesen, hogy a gyárban található valamennyi gép, termelőeszköz, berendezés az Osteuropäische Zementbeteiligungs AG (OZ AG) tulajdona, míg a HCM 1890 Kft. – amely az engedélyezési eljárást indította – a gyár alatti földterülettel és a rajta található épülettel, építménnyel rendelkezhet?

Lapunk megkereste a témával kapcsolatban az OZ AG-t, hogy mit tud arról, hogy a HCM 1890 Kft. újranyitná a gyárat. „A két cég között jelenleg is több per van folyamatban, több témakörben. A cementgyár újraindítását kiemelt nemzetgazdasági beruházássá minősítő kormányrendelet-tervezetről a kormányzat honlapján megjelenés után, véletlenül értesültünk. A hatóság hivatalosan nem keresett meg minket az engedélyeztetési eljárás során sem, vélhetően azért, mert a HCM 1890 Kft. félretájékoztatta a hatóságot akkor, amikor azt állította, hogy valamennyi gép, eszköz, berendezés a HCM 1890 Kft. tulajdonát képezi. Az OZ AG, azonban az eljáró hatóságot – és korábban, a kormányrendelet meghozatalát megelőzően a kormány illetékeseit is – tájékoztatta a tulajdoni viszonyokról és az eszközöket érintő peres eljárásokról” – áll a cég közleményében.

Az OZ AG szerint a szállítószalag és a kőbánya esetében is két tulajdonos van: „A szállítószalag a miénk, az alatta elhelyezkedő ingatlanok bizonyos része is, de más részei a HCM 1890 Kft. tulajdonában állnak. A kőbányában található valamennyi gép, eszköz, berendezés tulajdonosa is az OZ AG. A kőbányában azonban csupán egy ingatlan a miénk, négy másik pedig a HCM 1890 Kft-é.”

Eldőlt

Megkerestük Kálmán Jánost is, a HCM 1890 Kft. ügyvezetőjét, aki kijelentette: álláspontja szerint a tulajdonviszonyok nem befolyásolják a cementgyár újranyitását. „Az újraindításhoz semmire sincs szükség abból, ami az OZ AG tulajdona.” Majd felhívta a figyelmünket egy tavalyi sajtóközleményre, amelyben cége cáfolta az OZ AG fenti állításait is. Ebből idézünk: „Magyarországon, Ausztriában és Svájcban 19 éven át folytatott pereskedés után végérvényesen eldőlt: a hejőcsabai cementgyár kizárólagos tulajdonosa a Magyar Cement Kft. A svájci multinacionális Holcim cementkonszern rosszhiszemű jogcím nélküli használóként, egy fillér használati díj fizetése nélkül üzemeltette, fosztotta ki a gyárat. Az okozott kárt meg kell fizetnie…”

– N. Szántó Rita –

 








hirdetés