Kicsit búvárkodhattak is Hercegkúton…

Hercegkút, Sátoraljaújhely – Játékosan ismerkednek meg a katasztrófavédők munkájával.

A katasztrófavédelmi tábor második napján a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön különleges egységei kutyás, illetve technikai bemutatót tartottak a táborozóknak, melyet követően a Sátoraljaújhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltóival, technikai eszközeivel ismerkedtek meg a gyermekek.

Cukorkaeső a táborban

A napot nem mindennapi élménnyel zárták a fiatalok, hiszen légzőberendezés használata mellett búvárkodhattak a tábor medencéjében, majd cukorkaeső esett, amelyhez egy sárkányrepülőt vettek igénybe a tábor szervezői. A harmadik napon rabomobillal a Sátoraljaújhelyi Börtön Múzeumba, majd a Zemplén Kalandparkba tettek látogatást a gyermekek. Az utóbbi helyszínen a falmászást, valamint a kalandpályák kipróbálását választhatták a kis kalandparkozók, hogy próbára tegyék bátorságukat és ügyességüket. A fárasztó nap végén ismét a medence hűs vize várta a táborozókat, emellett lovaglásra is akadt lehetőségük.

ÉM