Kicsiknek és nagyoknak mesél az öreg obsitos

Miskolc – Háry János-szvit. Háry János, az öreg obsitos valóságon átlendülő történetei minden korosztály számára jó szórakozást ígérnek.

Kodály Zoltán daljátékát az operafesztivál is műsorra tűzi az idén – a Kodály-emlékév részeként – a Miskolci Szimfonikus Zenekar előadásában. A szimfonikusok előadásában már harmadszor hallható idén a mű, bár most egy kicsit másképpen.

– A programot az operafesztivál szervezői választották, ez részben annak köszönhető, hogy olyan színes mű a zeneirodalomban, amelyet rendkívül sokféleképpen meg lehet közelíteni, és nagyon széles rétegek által ismert – mondta lapunknak Szászné Pónuzs Krisztina, a Miskolci Szimfonikus Zenekar ügyvezetője. Hangsúlyozta, az egészen kicsi gyerekek is ugyanúgy élvezni tudják a zenét és a történetet, mint a szépkorúak.

Zene és tánc

– Örültünk, amikor megkeresett minket az operafesztivál, hogy szeretnék ezt a produkciót bemutatni a fesztivál idején. Annyi különlegessége lesz az előadásnak, hogy a Kodály-est keretében a Háry- és a Páva-variációk mesével és tánccal szólal meg.

Szászné Pónuzs Krisztinától megtudtuk, mesélő, azaz Fandl Ferenc, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze adja majd elő a történetet, így a zene és a próza, valamint a tánc alkot majd egységet. A tánc, azaz az Állami Népi Együttes előadásában a Páva-variációk a Háry-szvit után következik.

S hogy miért Háry-szvit? Az ügyvezető elmondta, azért esett erre a választás, mert a teljes daljáték nem fért volna bele az egyestés előadásba. Egy olyan komplex Háry-előadást álmodtak meg, amelyben többféle zeneműnek, és többféle megközelítésnek tudtak helyet adni.

Két kortárs opera

A szimfonikusok ügyvezetője még elmondta, a zenekar már az operafesztivál indulása óta állandó résztvevője a programsorozatnak, minden évben több produkcióval szerepelnek, és nagyon örülnek, hogy minden évben sok szép és nehéz feladattal találják meg őket a szervezők. Az idén három produkciót adnak elő, a Kodály-esten, illetve két kortárs operában is közreműködnek.

– Az operafesztiválhoz igazítjuk mindig az évadunk végét – jegyezte meg Szászné Pónuzs Krisztina. – Örömmel készülünk, már csak azért is, mert ilyenkor Miskolcon a zenei szakma szeme, a fesztivál kiemel minket a hétköznapokból.

ÉM-HM



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés