Kiáll az LMP a Költségvetési Tanács mellett

“Fidesz-bábcsoportot” akar csinálni a kormány a Költségvetési Tanácsból azzal, hogy csökkentenék a támogatását és lecserélnék a tagjait – vélik a Lehet Más a Politikánál (LMP).

Vágó Gábor, a párt országgyűlési képviselője a Független Hírügynökségnek kedden azt mondta: úgy tűnik, a kormány minden olyan intézményt meg akar szüntetni, amely kritizálja. Az LMP célja az, hogy megtartsanak minden olyan független szakmai intézményt, amelyek valóban szakmai alapon képesek megítélni a gazdaságpolitikai lépéseket – tette hozzá.

A fideszes Varga József módosító indítványa szerint a jövő évi költségvetésben a Költségvetési Tanács működtetésére szánt 835 millió forintból mindössze 10 millió forintot hagynának a testületnél, a fennmaradó több mint 800 millió forintból pedig a Magyarországi Cigányokért Közalapítványt támogatnák. A parlament gazdasági bizottsága keddi ülésén támogatta a javaslatot.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Magyar Televízió “Az Este” című műsorában hétfő este azt mondta: nem akarják megszüntetni a Költségvetési Tanácsot, és attól, hogy csökkenne a pénze, szerinte még tudna működni. Elképzelhető ugyanakkor, hogy visszatérnek ahhoz a korábbi Fidesz-javaslathoz, amely szerint a Költségvetési Tanács tagja az Állami Számvevőszék elnöke, a jegybankelnök és egy harmadik személy lenne, akit az államfő jelölne. A tanácsnak nem lenne hivatala – tette hozzá.

Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke korábban kritikát fogalmazott meg a 2011-es költségvetéssel kapcsolatban, például azt, hogy a büdzsé tervezete átláthatatlan, nem tartalmaz kockázatelemzést valamint nem előrelátó, nem gondoltak a tervezéskor a következő évekre. Rámutatott arra is, hogy a tervezett adócsökkentés miatt 2013-ban 800 milliárdos hiány lehet a büdzsében. Egy lapinterjúban Kopits György azt mondta: egy hasznos intézmény pusztulna el, ha a kormány úgy dönt, hogy megszünteti a Költségvetési Tanácsot.

Vágó Gábor LMP-s képviselő szerint a mostani helyzetben nem a Költségvetési Tanács a hibás, hanem a kormány gazdaságpolitikája. Úgy látja: a Fidesz valójában nem a hatalom gyakorlására készült, hanem a hatalom centralizálására. Nincs ugyanis kiforrott gazdaságpolitikai koncepciója, ehelyett ad hoc gazdaságpolitikát folytat – fogalmazott.

A kormány “Fidesz-bábcsoportot” akar csinálni a Költségvetési Tanácsból azzal, hogy az ÁSZ elnökét, az államfői delegáltját és a jegybank lefejezése után annak elnökét ültetné a testületbe. Ráadásul a háromfős csoport apparátus nélkül nem tud majd érdemi számításokat végezni úgy, mint most a Költségvetési Tanács, amelynek saját hivatala van.

Az LMP két képviselője módosító indítványt nyújtott be a 2011-es költségvetés tervezetéhez. Ebben az ideihez képest 200 millió forinttal növelnék a Költségvetési Tanács támogatását 2011-ben. Így segítenék a független állami intézmény megerősítését és tevékenységi körének kiterjesztését. A javaslatot Schiffer András és Scheiring Gábor jegyzik.
– Független Hírügynökség –

 








hirdetés




hirdet�s