Kialakult a Debrecen Nagydíj mezőnye

Debrecen – A virágkarneváli forgatag kiemelkedő sportrendezvénye lesz a hagyományos salakmotoros Debrecen Nagydíj, az augusztus 20-ai viadal 16 órától kezdődik a Gázvezeték utcai salakstadionban.

– A 33. alkalommal kiírt derbin hat ország 16 vaspapucsosa száll harcba a dicső címért, a magyar versenyzőkön kívül Lengyelországból, Olaszországból, Ausztriából, Csehországból és Szlovéniából érkeznek vaspapucsosok a cívisvárosba. Az már véglegesnek tűnik, hogy a hazai pilóták közül Tihanyi Sándornak, Tabaka Józsefnek, Bencze Zsoltnak, Kovács Rolandnak és Lőrincz Attilának szoríthatnak a honi drukkerek.

A szurkolóknak szemet szúrhat, hogy több magyar élversenyző neve hiányzik a startlistáról. Ezzel kapcsolatban a viadalt szervező egyesület, a Hajdú Volán SC ügyvezető elnöke, Kappelmayer Antal a Napló hasábjain kifejtette, Magosi Norbert, Szatmári László és Stefáni Attila olyan anyagi kéréssel álltak elő, amit nem állt módukban teljesíteni.

Kappelmayer szerint a fent nevezett versenyzők képességeikhez képest irreális összeget kértek a szereplésükért, példának okáért, az a Pawel Miesiac, akit sokkal jobb versenyzőnek tart ennél a triónál, annak ellenére, hogy Lengyelországból érkezik, fele annyi pénzt kért, mint a magyarok. A HAON kíváncsi volt arra, Magosiék miként kalkulálták ki az általuk kért fellépési összeget.

Dupla vagy semmi

– Azzal szeretném kezdeni, nagyon sajnálom, hogy nem lehetek ott versenyzőként a Debrecen Nagydíjon, mert mindig is szerettem ezt a meghívásos viadalt, viszont a lelátóról végignézem majd az augusztus 20-ai derbit – mondta Magosi Norbert, majd rátért a válasz lényegi részére.

Szatmári Lacival és Stefáni Attilával összedugtuk a fejünket és kiszámoltuk, mennyibe kerülne számunkra a verseny; az utazási költséget, a motor-és gumikopást figyelembe véve 100 ezer forintot kértünk a starthoz állásunkért. Ez az összeg lényegében azt fedezi, hogy versenyezünk Debrecenben, igazából csak akkor kereshetünk, ha megnyerjük a viadalt, hiszen jár még helyezési pénz is. Bár a helyezési pénz nem elhanyagolható summa, de nem szabad elfelejteni, hogy csak egy valaki nyerhet. Hogy a lengyelek hogyan tudnak eljönni fele ennyi starthoz állási pénzért? Biztosan nekik több szponzoruk van, akik nagyobb részben állják a költségeiket, mi nem vagyunk ilyen szerencsés helyzetben. Nekünk még azt is át kell gondolnunk, hogy edzésen teszteljük-e a motorokat, de amennyiben egy ilyen színvonalas viadalon indulunk, akkor komolyan áldoznunk kell, ha dobogóra akarunk állni a derbi végén.

Nincs elővétel

A versenyre 2000 forintba kerül majd a belépő, a 14 éven aluliaknak pedig csak 1000 forintot kell fizetni. Jegyeket elővételben nem lehet vásárolni, csak a verseny napján, a helyszínen lehet megváltani a tiketteket.








hirdetés




hirdet�s