Ki számít „hazai játékosnak” a DVTK-ban?

A felvidéki Szarka Ákos "hazai játékosnak" számít
A felvidéki Szarka Ákos "hazai játékosnak" számít - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Lezárult az átigazolási időszak: a DVTK-nál hárman mentek, hárman jöttek.

A Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapatánál szerdán késő este jelentették be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak a spanyol José Antonio Delgado Villarral, aki 2016 nyarán igazolt Diósgyőrbe. Amint az ismert, az U19-es Eb-t nyert középpályás „adok-kapokba” keveredett Bódog Tamás szakmai igazgatóval, amelynek következményeként – a hónap elején – a klub felmentette a játékost a munkavégzés alól és fegyelmi eljárást indított vele szemben. Az „eljárás” 13 nap után válással zárult le, és tegnap már az is kiderült, hogy hol folytatja Nono Villar: a szlovák Slovan Bratislavánál.

Három idegenlégiós érkezett

A téli átigazolási időszakban egyébként három futballistát szerzett meg a DVTK: a szerb Dusan Brkovicot a lett FC Rigától, a koszovói Florent Hasanit az „ottani” KF Trepcától, míg az ukrán Serhij Sestakovot az a szintén ukrán Olimpik Donecktől. Távozott – Nono Villaron kívül – Kitl Miklós Dorogra, Oláh Bálint pedig Mezőkövesdre.

Hazai, nem hazai

A Diósgyőr jelenlegi keretében a külföldön születettek közül „hazai játékosnak” számít Ivan Rados, Szarka Ákos és Dejan Karan, míg nem számít annak Diego Vela, Florent Hasani, Serhij Sestakov, Nikolaos Ioannidis és Dusan Brkovic. A bajnokikon ugyanis a nem nemzetközi kupainduló ellen 3, míg kupainduló (Budapest Honvéd, Videoton, Ferencváros, Vasas) ellen 5 légiós státuszú játékos szerepeltetésében számíthat a klub a szövetség ösztönző támogatására.

ÉM-MI



Bódog Tamással találkozhatnak a DVTK szurkolói
Miskolc - Szombaton 15 és 18 óra között hagyományteremtő jelleggel kötetlen szezonnyitó közönségtalálkozót tart a Szinvaparkban található DVTK Shopban a DVTK szakmai igazgatója, Bódog Tamás. A közönségtalálkozón minden szurkolónk válthat néhány szót Bódog Tamással, akivel természetesen lehetőség le...

A Diósgyőri Stadiont hamarosan benépesíthetik a szurkolók
Miskolc - A DVTK-nak hazai meccsre, valószínűleg csak az FTC ellenin kell elhagynia a megyét. A jövő héten megérkezik az igazi magyar futball tavasz, kedden már tétmérkőzéséken lépnek pályára a nagypályás együttesek, a Magyar Kupa nyolcaddöntőinek első meccsei közül ötöt rendeznek ezen a napon. Az ...

A Slovanba igazolt Nono
Miskolc - Nem maradt sokáig csapat nélkül a spanyol középpályás, miután szerdán közös megegyezéssel szerződést bontott a DVTK-val, csütörtökön már a Slovan Bratislava jelentette be a leigazolását. Ahogy már arról beszámoltunk, 2018. február 14-én a DVTK és José Antonio Delgado Villar közös megegyez...

mlsz
Budapest - A Magyar Labdarúgó-szövetség két Honvéd- és egy-egy DVTK-, valamint Debrecen-játékost tiltott el egy-egy felkészülési mérkőzésről. Február 13-i fegyelmi határozatok Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) február 13-i ülésén az alábbi határozatokat hozta. NB I - Karan Dejan (Diósgyőr), ...

Bódog Tamás, a DVTK szakmai igazgatója
Miskolc - Véget ért a DVTK törökországi edzőtábora, a tapasztalatokról Bódog Tamás szakmai igazgató beszélt. „A felkészülésre nem lehet panasz, semmit sem lehet az edzőtáborra fogni, ha valami véletlenül nem működne” – nyilatkozta Bódog Tamás. A DVTK szakvezetője szerint nem okoz gondot, hog...