Ki a felelős? – iskola és erőszak

Előttünk vannak a történelmi példák: az erőszak erőszakot szül, semmi jóra nem vezet. A durva viselkedés mégis terjed már a gyerekek körében. Gyerek ver gyereket, gyerek ver tanárt, szülő ver tanárt.

   Éppen ezért szigorodtak a jogszabályok. A közfeladatot ellátó személyek bántalmazásáért ezentúl keményebb büntetés jár.

   De ki a felelős az elvadult, korlátokat nem ismerő, gátlástalan verekedések kialakulásáért? – folyik a vita a rádió reggeli műsorában. Az Országos Orvosi Kamara elnöke magabiztosan válaszol: minden hiba oka és bölcsője az oktatásügyben, a rossz pedagógiai módszerekben keresendő. Nem lep meg a dolog, hiszen ez egy bevett gyakorlat hazánkban: az iskola felelős mindenért. A tanár a hibás, ha a gyerek nem tud köszönni, nem tud késsel-villával enni, nem húzza le a WC-t, nem adja át a helyét a buszon, eldobja a szemetet. A felnőtt munkavállaló nem tudja értelmezni munkaköri leírását, nem tudja kitölteni a nyomtatványt, nosza, okoljuk megint az iskolát, miért nem tanította meg szegényt írni-olvasni. Századrangú kérdés, hogy az illető esetleg nem is nem járt iskolába. Persze, ezért is a pedagógus hibás, miért nem kísérte kézen fogva tanítványait az iskolapadig.

   Úgy néz ki a dolog, mintha a tanár lesben állna a szülőszobán és egyenesen a bába kezéből ragadná el az újszülöttet, hogy aztán kénye-kedve szerint egy agresszív szörnyeteggé tegye őt. Keveset beszélünk a családról, a szűkebb és tágabb társadalmi környezetről, intézményekről, hatóságokról stb.
   Az tanárok felelőssége vitathatatlan, de nemcsak az iskolákban kell keresni a „bűnösöket”. Kezdjük mindjárt Önökkel, tisztelt Főorvos Úr! Az iskolai hiányzásokat igazoló cédulák jelentős része csak az orvosi bélyegzőt tekintve hiteles. Sok esetben az orvos nem is látja a beteget. Akkor miért ad ki, miről ad ki igazolást? Mert megfélemlítik, megfenyegetik. Próbálna nem engedelmeskedni: jobb esetben kiszúrják autójának kerekeit. Ugyanezen okokból a boltos szeszesitallal és dohányáruval is kiszolgálja a kiskorút.

   A hatóságok sok esetben félrenéznek, ügyeket tesznek félre vagy zárnak le érdemi intézkedés nélkül. A családi körülményeket feltérképező család- és gyermekvédő intézmények olykor viccbe illő szakvéleményt adnak: Jenőke azért nem jár iskolába, mert elköltöztek és nem találja az iskolába vezető utat. Ezt maga az írás készítője sem hiszi el. Konfliktuskerülés és nem konfliktuskezelés történik. Egyedül a statisztika számára kipipálható az ügy. Született egy újabb lebélyegzett, aláírt, iktatott 
irat.
Szóval intézkedés történt. Csak Jenőke ettől még tovább csavarog.
 
   A televízió délután és koraeste szórja primitív sorozatait, tele ízléstelenséggel, erőszakkal, trágár szavakkal: hadd tanuljon a gyerek. Agyhalottaknak való tartalomnélküliség ez. A tudást bővítő ismeretterjesztő műsorok az éjszakai órákban mennek.

   Az erőszakos viselkedés motívumait otthonról hozzák a gyerekek. De van olyan család, ahová a rendőr sem megy be szívesen vagy egyedül, oly mértékű a fenyegetettség. Ezek után mit tud tenni az iskola? Jelzem, egyetlen pedagógust sem ismerek, aki a gonoszságra, gazemberségre nevelné tanítványait. Kémiaórán nem a bombakészítést gyakorolják, irodalomórán sem a krimik gyilkossági ötleteit elemezzük. És a tesitanár sem a hatékony  tanárverést népszerűsíti.
   Minden iskolai házirend tartalmazza a tanulók jogait és kötelességeit. A mindent megengedő liberális politikának köszönhetően a gyerekek  (és szüleik) szinte mindent tudnak a jogaikról, sőt többet követelnek, a kötelességeiket viszont nem ismerik.

   Az én gyerekkoromban az volt a „házirend”, hogy Gyuszi bácsi lezavart egy nagy pofont, vagy Pali bácsi adott olyan körmöst-fenekest, hogy a csillagokat láttuk, ha valami disznóságot csináltunk. Persze, isten ments, hogy ez az időszak visszajöjjön! Csupán azt próbálom jelezni, hogy a nagyobb szigor ellenére sem sérült a lelkivilágunk, nem tapostak a személyiségi jogainkba, szüleink nem rohangáltak jogvédőkhöz, ombudsmanhoz, mikhez. Felnőttünk, és ma is tudjuk, hogy hogyan, miért kell dolgozni. Tudjuk, hogyan kell közösségben élni. Többségünk ismeri jogait és kötelességeit.

   Továbbá az autóbuszon jegyet veszünk, ha nincs, és nem a sofőr torkát akarjuk elvágni megoldásul.

   Az erőszak gyökerei számtalan forrásból erednek. Ezért a probléma megoldásában  az egész társadalomnak és intézményeinek részt kell venniük.
– Tamáska-Varga Ákos –