Kézművesek Miskolcon, minden szinten

Akt.:
Parragh László is szót kapott a rendezvényen
Parragh László is szót kapott a rendezvényen - © Fotó: Ádám János
Miskolc – A BOKIK évek óta megrendezi ebben az időszakban a megye kézműveseinek találkozóját.

A kézműves találkozót a Népkerti Vigadóban tartották.

Egyre többen jönnek v­­issza Német­országból itt dolgozni.” Bihall Tamás

– Ezen az eseményen elsősorban a BOKIK kézműves tagozatának tagjai vannak itt, de jeles vendégeket is köszönthetünk – kezdte Kovács Attila, a BOKIK Kézműipari Tagozata alelnöke a rendezvény előtt. – Felhőtlen szórakozásra gyűltünk össze, ugyanakkor ez az esemény annak is helyet ad, hogy összegezzük az elmúlt időszak eseményeit, visszatekintsünk az eredményekre, például a tavasszal nagy sikerrel megrendezett Kézműves Kupára is. De előrejelzés is várható a beszámolók után arról, hogy mi is várható a jövőben.

Erősíteni az együttműködést

Hogy mi várható? Kovács Attila szerint szeretnék, ha a kamara és a népművészeti egyesületek együttműködése erősödne, aminek érdekében a tegnapi eseményre meg is hívták ezeknek az egyesületeknek a vezetőit.

„Jeles vendégeket” említett Kovács Attila: az egyikük Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke volt.

– Maga a rendezvény jól mutatja, hogy a BOKIK-nak milyen erős a bázisa a vállalkozások körében – fogalmazott az elnök. – Nekünk kamaraként abban kell gondolkozni, hogy erős legyen a kapcsolatrendszerünk a gazdaság valamennyi irányába. Nagyon fontos az is, hogy ezt valamennyi ipar­ágat lefedve hozzuk létre.

Parragh László egyébként pénteken délelőtt Mezőkövesden kezdte programját, ahol találkozott Tállai András miniszterhelyettessel, a NAV elnökével, a térség ország­gyűlési képviselőjével.

– A NAV átalakításai kerültek szóba – árulta el. – A jövőben az adóhatóságnak kell majd megcsinálnia a kis- és mikrovállalkozások adóbevallását. Elektronizálni kell az adóbevallást minél nagyobb mértékben, ez a bürokrácia mai csökkentése! Ezt ha be tudjuk vinni a közgondolkodásba, akkor a NAV eredményességét fel tudjuk pörgetni.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Bihall Tamás, a megyei BOKIK elnöke is megerősítette, hogy Tállai Andrással „informatív beszélgetést folytattak”, de meglátogatták a Kovács Kft.-t is.

– Több mint 50 tanulót foglalkoztatnak, ami a kamarának különösen kedves – mondta. – Azt is örömmel hallottuk, hogy egyre több munkavállalójuk jön vissza Németországból, hogy itthon boldoguljanak.

Az elnök a megyei BOKIK fél évét úgy összegezte, hogy a kamarának a kisvállalkozások területén van teendője.

– A Bosch és a Takata a helyén, de, mondjuk, egy mezőkeresztesi asztalos- vagy villanyszerelő mestert segíteni kell. A kamara ezt összefogja, szervezi, esetenként jól, esetenként kevésbé jól – tette hozzá.

Juhász-Léhi István








hirdetés




hirdet�s