Kezdődik a harc az Eb-helyekért

Kleinheisler (jobbra) és csapattársai csütörtökön és vasárnap is pályára lépnek
Kleinheisler (jobbra) és csapattársai csütörtökön és vasárnap is pályára lépnek - © Fotó: MTI
Budapest – Csütörtökön megkezdődik a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozata.

Csütörtökön megkezdődik a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozata, melynek első dupla fordulójában hat egymást követő napon ötven mérkőzésre kerül sor. Az Eb-selejtező 55 ország válogatottjának részvételével, 10 csoportban, a megújult kvalifikációs szabályok miatt mindössze nyolc hónapig tart. Az öt ötcsapatos és öt hatcsapatos csoportból az első két-két helyezett jut ki a 24 csapatos kontinensviadalra, és ezen 20 együttes mellett a további kiadó 4 helyre az Eb-selejtezőkön az első két helyről lemaradó csapatok közül a Nemzetek Ligájában elért helyezések alapján további 16 válogatottnak lesz esélye kiharcolni az Eb részvételt, a rájátszásban.

A négy kiadó helyről

Az Eb-selejtezőben kvótát nem szerző válogatottak közül a 2018. őszi Nemzetek Ligája-csoportmérkőzések utáni NL-rangsorban elfoglalt helyezés alapján harcolnak majd a négy kiadó helyért a válogatottak. Oly módon, hogy a Nemzetek Ligája mind a négy osztályában rendeznek egy négycsapatos play-off tornát (két elődöntő, egy döntő), amelyen alapesetben a 2018-as NL-csoporkör győztesei vesznek részt. Csakhogy előfordulhat, hogy valamelyikük az Eb-selejtezőben kvótát szerez – ebben az esetben kezdődik a feltöltés. Első lépésben a ligán belüli abszolút sorrend szerint, ám ha valamelyik ligában nem marad négy olyan csapat, amelyik lemaradt az Eb-ről, másik ligából, az abszolút NL-rangsor alapján kerekítik ki a mezőnyt (elsőként a D-, aztán a C-, a B-, végül a legerősebb, az A-play-offot). Vagyis mindenképpen négy play-off torna lesz egyenként négy csapattal, két egymeccses elődöntővel, egymeccses döntővel. Minden tornán az abszolút NL-rangsor szerint alakul ki az elődöntő párosítása: a legmagasabban rangsorolt csapat fogadja a legalacsonyabban rangsoroltat, a második legmagasabban rangsorolt a harmadikat.

A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön 20.45-től Szlovákia vendégeként Nagyszombatban lép pályára. Marco Rossi szövetségi kapitány együttesét a negyedik kalapból sorsolták, ami jelzi, bravúrra lenne szüksége ahhoz, hogy egyenes ágon kijusson a kontinenstornára. Az olasz szakvezető reményei szerint az ötcsapatos csoportban a világbajnoki ezüstérmes horvátok mögött a magyarok végig versenyben lesznek a továbbjutást jelentő második helyért a szlovák és a walesi csapattal. A kvintett ötödik tagja Azerbajdzsán.

Ahhoz, hogy Marco Rossi terve megvalósuljon, jó rajtra lenne szükség, mivel rögtön két nagy riválissal kezd a válogatott: elsőként a szlovákok vendége lesz, majd vasárnap a csoportfavorit horvátokat fogadja Budapesten, a Groupama Arénában.

A márciusi összecsapásokat követően júniusban, szeptemberben, októberben és novemberben bonyolítják le a dupla fordulókat, a mieinknek – mivel ötcsapatos csoportban szerepelnek – szeptemberben és novemberben lesz egy-egy szabadnapjuk.

A 2020-as Eb-n a magyar fővárosban három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerül sor, amennyiben Magyarország szerepel a kontinensviadalon, úgy legalább két csoportmérkőzését hazai pályán játszaná.

ÉM


Labdarúgás: Eb-selejtező, 1-2. forduló

A-csoport

Péntek, 18.00: Bulgária – Montenegró, 20.45: Anglia – Csehország. Hétfő, 20.45: Montenegró – Anglia, 20.45: Koszovó – Bulgária.

B-csoport

Péntek, 20.45: Portugália – Ukrajna, 20.45: Luxemburg – Litvánia. Hétfő, 20.45: Portugália – Szerbia, 20.45: Luxemburg – Ukrajna.

C-csoport

Csütörtök, 20.45: Észak-Írország – Észtország, 20.45: Hollandia – Fehéroroszország. Vasárnap, 20.45: Észak-Írország – Fehéroroszország, 20.45: Hollandia – Németország.

D-csoport

Szombat, 15.00: Grúzia – Svájc, 18.00: Gibraltár – Írország. Kedd, 20.45: Svájc – Dánia, 20.45: Írország – Grúzia.

E-csoport

Csütörtök, 20.45: Szlovákia – Magyarország (Tv: M4 Sport), 20.45: Horvátország – Azerbajdzsán. Vasárnap, 15.00: Wales – Szlovákia, 18.00: Magyarország – Horvátország (Tv: M4 Sport).

F-csoport

Szombat, 18.00: Svédország – Románia, 18.00: Málta – Feröer, 20.45: Spanyolország – Norvégia. Kedd, 20.45: Románia – Feröer, 20.45: Norvégia – Svédország, 20.45: Málta – Spanyolország.

G-csoport

Csütörtök, 20.45: Ausztria – Lengyelország, 20.45: Izrael – Szlovénia, 20.45: Macedónia – Lettország. Vasárnap, 18.00: Izrael – Ausztria, 20.45: Szlovénia – Macedónia, 20.45: Lengyelország – Lettország.

H-csoport

Péntek, 20.45: Moldova – Franciaország, 20.45: Andorra – Izland, 20.45: Albánia – Törökország. Hétfő, 18.00: Törökország – Moldova, 20.45: Franciaország – Izland, 20.45: Andorra – Albánia.

I-csoport

Csütörtök, 16.00: Kazahsztán – Skócia, 18.00: Ciprus – San Marino, 20.45: Belgium – Oroszország. Vasárnap, 15.00: Kazahsztán – Oroszország, 18.00: San Marino – Skócia, 20.45: Ciprus – Belgium.

J-csoport

Szombat, 20.45: Liechtenstein – Görögország, 20.45: Olaszország – Finnország, 20.45: Bosznia-Hercego­vina – Örményország. Kedd, 18.00: Örményország – Finnország, 20.45: Olaszország – Liechtenstein, 20.45: Bosznia-Hercegovina – Görögország.


Marco Rossi
Nagyszombat - Edzői pályafutása legfontosabb mérkőzésére készül Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, akiknek együttese csütörtökön este Szlovákia vendégeként kezdi meg az Európa-bajnoki selejtezősorozatot. Az olasz szakember a Nagyszombatban sorra kerülő összecsapás he...

Szénay Péter (balra)
Cigánd - Szénay Péter szerint lehet, hogy a szerencse dönt a csütörtöki Eb-selejtezőn. Elkezdi a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjét a magyar válogatott. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese csütörtökön 20.45-től Nagyszombaton Szlovákiával csap össze az E-csoport 1. fordulójában....

2016-ban nyolcaddöntősként búcsúzott a magyar csapat
Budapest - A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön Szlovákia vendégeként Nagyszombatban kezdi meg a 2020-as Európa-bajnoki selejtezősorozatot, a csoportban az első két hely jelent Eb-részvételt. Marco Rossi szövetségi kapitány együttesét a negyedik kalapból sorsolták, ami jelzi, bravúrra lenne ...

Budapest/Nyon - Csütörtökön megkezdődik a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozata, melynek első dupla fordulójában hat egymást követő napon ötven mérkőzésre kerül sor. A legnagyobb érdeklődéssel várt találkozó a vasárnapi holland-német rangadó, melyen az elmúlt időszak eredménytelens...