Kevesebb vevő a határ mentén – Világgazdaság

Az erősödő forint, az áfaemelés és a szlovákiai kereskedők árcsökkentése miatt az utóbbi hetekben visszaesett a Magyarországra járó bevásárlók száma – írja a Világgazdaság. 30 százalékkal kevesebb vevő érkezik Szlovákiából a magyar boltokba. Az egyik győri üzletközpontban korábban a vásárlók 10-15 százaléka szlovák volt, ez az arány a forint év eleji gyengülésének köszönhetően 35 százalékra […]

Az erősödő forint, az áfaemelés és a szlovákiai kereskedők árcsökkentése miatt az utóbbi hetekben visszaesett a Magyarországra járó bevásárlók száma – írja a Világgazdaság. 30 százalékkal kevesebb vevő érkezik Szlovákiából a magyar boltokba. Az egyik győri üzletközpontban korábban a vásárlók 10-15 százaléka szlovák volt, ez az arány a forint év eleji gyengülésének köszönhetően 35 százalékra emelkedett. Az utóbbi hetekben azonban a szomszédos országból érkezők egyharmada elmaradt – írja a lap. Északi szomszédunknak még így is jelentős bevételkiesést jelent, hogy sokan nálunk költötték el pénzüket. Számítások szerint az első negyedévben 18,7 millió euró áfakiesést jelentett a szlovák büdzsének a bevásárlóturizmus. Ez az összeg az év végére még a visszaesés ellenére is elérheti az 56,2 millió eurót.








hirdet�s