Kevesebb halálos, több csonkolásos munkabaleset volt az első negyedévben

Akt.:
Kevesebb halálos, több csonkolásos munkabaleset volt az első negyedévben | Fotó: metropol.hu
Kevesebb halálos, több csonkolásos munkabaleset volt az első negyedévben | Fotó: metropol.hu
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) – Kevesebb halálos, több csonkolásos munkabalesetet jelentettek az első negyedévben a munkavédelmi felügyelőségekhez.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) szóvivőjének hétfői közleménye szerint január-márciusban 3.169 munkabaleset történt, ezek közül 7 eset volt halálos kimenetelű.

Gedeon András szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy bár a munkabalesetek számának 5, illetve a halálos munkabalesetek számának 68 százalékos csökkenése bíztató, a számok értékelésénél több körülményt is figyelembe kell venni.

Rámutatott: éppen arról az év eleji, 3 hónapos időszakról van szó, amikor a halálos balesetek szempontjából magasabb kockázatú ágazatok – például építőipar, mezőgazdaság – visszafogottan működnek, néhol szinte teljesen leállnak.

A javuló tendenciájába illeszkedő adatok mellett kedvezőtlen jel viszont a csonkolásos balesetek számának növekedése – olvasható a közleményben. Ilyen jellegű sérülés az idei év első három hónapjában 54 esetben következett be, míg a tavalyi év hasonló időszakában csupán 33-ban.

A súlyos kimenetelű munkabalesetek egyharmada – 24 balesetből 8 – az 1-9 munkavállalót foglalkoztató kisvállalkozásoknál következett be.

Bár a súlyos balesetekre vonatkozó negyedéves esetszámok önmagukban alacsonyak ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket lehessen levonni belőlük, de a régebbi, hasonló tapasztalatokat is figyelembe véve kijelenthető, hogy a kisvállalkozásoknál tapasztalható, biztonságra vonatkozó ismerethiány, az elavult gépek használata és a teljesítménykényszer miatti “túlvállalások” jelentősen megnövelik a kisvállalkozásokban bekövetkező, tartós keresőképtelenséggel, maradandó károsodásokkal járó balesetek kockázatát – emelte ki Gedeon András.

– MTI –








hirdetés




hirdet�s