Kevesebb bűncselekmény, eredményesebb nyomozás

Kevesebb bűncselekmény, eredményesebb nyomozás
Kevesebb bűncselekmény, eredményesebb nyomozás
Miskolc – A megye rendőreinek munkáját, a korábbi évet is meghaladóan, 4,29-re értékelték.

Kevesebb elkövetett bűncselekményről és emelkedő nyomozáseredményességről adott tájékoztatást dr. Vereckei Csaba dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a Miskolcon megtartott évértékelő értekezleten.

A bűncselekmények száma 10 százalékkal csökkent.” Dr. Vereckei Csaba

Jobbra osztályozták

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2016-ban elvégzett szakmai munkájáról adott számot február 15-én a főkapitányság vezetője, amely esemény elöljárója az Országos Rend­őr-főkapitányság vezetője, Papp Károly altábornagy volt.

A megyei rendőrfőkapitány előrebocsátotta, hogy a rend­őrség testületi beszámolóit minden esetben elfogadták az önkormányzatok képviselő-testületei, az egyenruhások munkáját a megyében pozitív megbecsülés övezi. Ezt támasztja alá a Belügyminisztérium által elvégzett legutóbbi önkormányzati felmérés is, amelynek öt fokozatú skáláján a megye rendőreinek munkáját, a korábbi évet is meghaladóan, 4,29-re értékelték. Az adatok elemzéséből kitűnik, hogy a főkapitányság illetékességi területén elkövetett bűncselekmények száma az elmúlt évben csaknem 10 százalékkal csökkent. A 2015-ös esztendőhöz képest tovább javult a nyomozáseredményességi mutató. A rendőrség által kiemelten kezelt bűncselekmények száma a megyében az elmúlt évben több mint 11 százalékkal esett vissza és e mellett ezen bűncselekmények nyomozási eredményessége is nőtt.

Több halálos baleset

A 100 ezer lakosra jutó bűncselekmények számarányának alakulását tekintve elmondható, hogy ez a mutató a 2015-ös esztendőhöz viszonyítva több mint 20 százalékkal csökkent. A megyében tovább mérséklődött a közterületen elkövetett bűncselekmények számaránya is. A baleseti statisztikai adatok alapján 2016-ban csaknem 6 százalékkal csökkent a személyi sérüléses közúti balesetek száma, azonban a halálos kimenetelű balesetek és az ennek során elhunytak száma nőtt.

Kábítószer ellen

Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya a 2017-es évre vonatkozóan többek között célul tűzte ki a kábítószerrel kapcsolatos bűnmegelőzési és baleset-megelőzési tevékenység fokozását, hatékonyabbá tételét.
Emellett a rendőrség továbbra is nagy hangsúlyt helyez a közterületeken történő, folyamatos jelenlétre, egyben tovább erősíti a kutyás szolgálati ágat is.

Az évértékelőn Papp Károly altábornagy, országos rendőrfőkapitány felhívta a figyelmet azokra a főbb eseményekre, feladatokra (az országunkban megrendezendő nemzetközi sportesemények, határaink őrzése, határvadászok toborzása), amelyet a különböző rendőri szerveknek együttesen, koordinálva kell végrehajtani.

Papp Károly országos rend­őrfőkapitány a megye rend­őri állományának szakmai teljesítményét kivételesen magasnak értékelte, elvárása szerint a rendőr intézkedése során emberséges, határozott és jogszerű legyen, amely elvárást a borsodi rendőrök teljesítették.

ÉM








hirdet�s