Kevés pénzből, kevés emberrel, de sokat dogozik az ONYF

Európában az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) működik a legkevesebb pénzből a nyugdíjpénztárak közül – jelentette ki Barát Gábor főigazgató az Idősügyi Tanács ülésén. Hozzátette: a munkakönyv intézményét biztosan nem vezetik be újra.

Sajátosnak nevezte a 2006-os évet Barát Gábor. Szerinte helytállt az országos nyugdíjbiztosító annak ellenére, hogy a feladatok folyamatosan nőnek, a főigazgatóság létszáma pedig folyamatosan csökken. Példaként említette, hogy 1993 óta 4-5 igazgatóságnyi emberrel csökkent a biztosító összlétszáma. A főigazgató azt is mondta, hogy nincs tudomása olyan esetről, amikor bárki egy nappal is később kapott volna nyugdíjat.

A főigazgató azt is elmondta, hogy nem ért egyet a munkakönyv intézményének visszaállításával – ezt az Idősügyi Tanácsból javasolták többen. Az igazgató szerint olyan számítógépes adatbázisok léteznek, amelyben 1959-ig visszamenőleg nyilvántartják, hogy ki, mikor és hol dolgozott. Ezért szerinte felesleges az, hogy újra bevezessék a munkakönyvet.

Az Idősügyi Tanács egyhangúlag elfogadta az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság beszámolóját.








hirdet�s