Kettős ünnep a Patríciusnál

Akt.:
Kettős ünnep a Patríciusnál
Kettős ünnep a Patríciusnál
Bodrogkisfalud – A Mindszent Havi Mulatság egyik helyszíne volt a kiállításmegnyitót is tartó Patrícius Borház.

A Bodrogkisfaludhoz tartozó Patrícius Borház kettős ünnepet is magáénak tudhat az ősz folyamán. Először az idei Hamvas-fürt bordíjat vehette át Kékessy Katinka tulajdonos és Molnár Péter birtokigazgató. A díjat, amelyet az európai borműveltség fejlesztéséért adományoznak, a Nemzeti Galériában nyújtotta át Mihály Gábor szobrászművész, a díjat megtestesítő bronz kisplasztika alkotója.

Szombaton azonban nem a borházat ünnepelték, hanem a Patrícius volt a Mindszent Havi Mulatság egyik helyszíne. Ebből az alkalomból mutatták be azokat a borospalackokból készített alkotásokat,amelyek a borház pályázatára készültek.

– A Tervezz borosüveggel! című pályázatot azért hirdettük meg, mert úgy éreztük, néhány éve elkezdődött a borvidéken egy olyan folyamat, amely pozitív hatással lehet a régióra – mondta portálunknak Molnár Péter birtokigazgató. – Amikor a tervezett szerencsi szalmatüzelésű erőmű apropóján elkezdődött egy védekezés a helyi borászok részéről, még magunk sem gondoltuk, hogy annak az akciónak a végeztével egy pozitív gondolkodásban folytatódik tovább az együttműködés. Ennek apropóján éreztük úgy, hogy nekünk is minél többet kell tennünk a helyi értéket, a táj megőrzéséért. Ennek egyik példája, hogy maga a borház 300 éve ugyanebben a formában áll a helyén, gyönyörűen illeszkedve a környezetbe. Másrészt pedig miután egy üvegbe csak egyszer töltünk bort, így a vendégek után üresen maradt palackok hasznosítási formája lehet, ha azokból természetközeli műalkotások születnek, amelyek közvetve és közvetlenül a borkultúráról szólnak.

Kettő megépült

A pályázóktól kültéri installációkra vártak terveket, ami lehetett szobor, interaktív – azaz környezeti hatásokra, szélre, esőre reagáló – megoldás, vagy éppen közösségi játék. A kiállított művekkel nem utolsósorban rendhagyó szórakozási lehetőséget kívánnak biztosítani a szüreti időszakban hozzájuk látogató vendégek számára.

A beérkezett tervekből a Prehuman Syndicate projekt, azaz N. Iván Kata és Mindák Gergely Üveg-hullám című installációját és a Tóth Tímea-Emri Dóra páros Borszentély című művét valósították meg a borháznál a hétvégi megnyitóra. Az Üveghullám (amelyet a helyszínre látogatók átneveztek Borgonának) egy úgynevezett kinetikus szobor, amelyet a látogatók az egymás mellett sorakozó mérleghintákra erősített palackok megbillentésével hozhatnak mozgásba, ennek hatására a szerkezet lassan hullámzó mozgásba kezd. A Borszentély hasonlóan érdekes látványosság a négyszáz darab, különböző hosszúságú, földbe rögzített faléc tetejére erősített borosüveggel, amelyek közül némelyikbe ledes égőket helyeztek és sötétedés után ki is világítanak.

ÉM-BG








hirdet�s