Kettős halál Iharosberénynél

Két ember meghalt a Somogy megyei Iharosberény közelében, mikor autójukat egy másik kocsi egy szemből érkező kamion elé lökte. A baleset hétfőn délelőtt fél tizenkettő előtt nem sokkal történt a 61-es úton, Iharosberény és Pogányszentpéter között.

A Pogányszentpéter felől Iharosberény felé haladó autó le akart kanyarodni a 61-es útról, amihez lelassított. Ekkor hátulról belerohant egy kisteherautó. Az ütközéstől az autó átrepült a szemből érkezők sávjába, ahol egy kamion maga alá gyűrte az autót. A sofőr azonnal meghalt, utasa még élt, mikor a mentők megérkeztek, de olyan súlyos sérülései voltak, hogy végül nem lehetett megmenteni az életét – tájékoztatott a Somogy megyei rendőrök sajtóügyelete.

Bíró Gábor, a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a 61-es főút érintett szakaszát a mentés és a helyszínelés miatt teljesen lezárták. a zárás miatt több kilométeres kocsisor alakult ki. A szóvivő tájékoztatása szerint az útzár még háromnegyed egykor is érvényben volt, egyelőre nem lehet tudni, mikor szabadul fel a 61-es.