MKC: Kettőnek indult, végül egy is csak nehezen lett

Akt.:
Hajdu (20) három gólt szerzett
Hajdu (20) három gólt szerzett
Mezőkövesd – Élvonalbeli férfi kézilabdameccset játszottak péntek este Mezőkövesden.

Az alsóházi rájátszás keretében, a 7–14. helyért folyó sorozat 11. fordulója nagy küzdelmet tartogatott, hiszen az éllovas látogatott a borsodiakhoz.

Szoros volt

A jobb és a bal szélről szerzett gólokkal kezdődött a mérkőzés (1-1), majd Benis angyali nyugalommal, lövésszerű ejtéssel juttatta előnyhöz alakulatát. Radnic ziccerét Paul az égbe mentette, aztán Hanták talált rést a kövesdi falon (2-2). Nem volt eget verő az iram, kényelmes tempóban szőtték támadásaikat a csapatok. A 8. percben Hajdu G. remek bejátszása után Trivkovic befordult, nagy gólt lőtt, de a túloldalon ugyanezt tette Hanták is (4-4). Radnic középre célzott, ebből Paul indított, Kekezovics viszont technikai hibát vétett, így fordult a kocka.

Nem sokkal később a hajdúságiaknak nem tetszett a labda, a játékvezetők kicseréltették a játékszert, amelyet Lazic avatott fel (12. perc: 4-5). Földharcot folytattak a fiúk egy holt labdáért, ezt a matyóvárosiak kaparintották meg és Benis váltotta gólra. Egy-egy kiállítás után Balogh T. bravúrja következett, majd a bátran tüzelő Grigorjev már négynél tartott (18. perc: 9-7). Temesvári két perc alatt háromszor is balról bevette a hálót (21. perc: 10-10). Hantákra Mekarut állította Skaliczki László, közben volt egy kis labdarúgás is a pályán (27. perc: 12-11). Az időkéréskor heves rajzolásba kezdtek a trénerek, s műveikből a kövesdiek olvastak ki többet. Az egyenlítést Balogh T. akadályozta meg, Kiss S. pedig beállította a félidei eredményt.

Szép akciókkal

A szünet után Mekaru Radnic helyett az oldalvonalon túlra passzolt, az ellentámadást pedig Balogh T. blokkolta. Perez gyorsan dobott kettőt (34. perc: 14-14), Mekaru viszont büntetőt rontott. Holló beállt és 7-est fogott, majd az állandó cserék hoztak új színt a játékba. Benis egy csellel „etette” meg emberét, a 40. perc pedig az eddigi legszebb mezőkövesdi találatot hozta: leindítás után végül Antal Sz. passzolt az üres kapuba (18-15). Emberhátrányban kapusát mezőnyjátékosra váltotta Skaliczki László és Szepesi pillanatai következhettek volna. Előbb azonban hetest rontott, később ziccert hibázott, így maradt a két gól a gárdák között (35. perc: 20-18).

Amikor Hajdu G. ügyes mozdulattal bedobta a soron következő hazait, akkor Füzesi Ferenc húzta meg a „vészféket” és rendelte magához tanítványait. Holló ügyeskedett, Mekaru büntetőt értékesített (49. perc: 22-18) és ez már több volt, mint kecsegtető állás. Kis kapkodás után a felére fogyott a hazai vezetés (54. perc: 24-22), így még nem dőlhettek hátra Radnicék. Skaliczki László megérezte a holtpontot, szusszanásnyi időt kért, hogy rendezze sorait. Holló kivédte Perez büntetőjét, de még nem volt vége. Mekaru Pajkó kezébe vágta büntetőjét, Kekezovics pedig egyenlített (24-24). Páros kiállítással és döntetlennel ért véget a meccs, s ennek a játékvezetők is örültek.

Kolodzey Tamás


Mezőkövesdi KC – Kőnig-Trade Balmazújvárosi KK

24-24 (14-12)

Mezőkövesd, 470 néző. V.: Nagy F., Túróczy.

Mezőkövesdi KC: Balogh T. – Benis (3), Hajdu G. (3), Trivkovic (2), Bozoljac (1), Radnic (1), Szepesi (-). Csere: Holló (kapus), Kiss R. (1), Grigorjev (6), Mekaru (3/2), Antal Sz. (4), Grünfelder (-), Nyitrai (-), Füstös (-), Kovács B. (-). Vezetőedző: Skaliczki László.

Kőnig-Trade Balmazújvárosi KK: Paul – Tomic (1), Morva (-), Hanták (4/1), Simovic (1), Lazic (3), Kekezovics (1/1). Csere: Pajkó (kapus), Balda (-), Vranac (2), Balázs S. (-), István P. (-), Temesvári (6), Perez (6/1), Korsós (-), Horváth D. (-). Vezetőedző: Füzesi Ferenc.

Kiállítások: 8, ill. 10 perc.

Hétméteresek: 5/2, ill. 5/3.

Skaliczki László: – Sok helyzetet és büntetőt hagytunk kihasználatlanul. Az 1 pont több, mint a 0… Megyünk és küzdünk tovább.

Füzesi Ferenc: – Nagy küzdelem folyt a pályán, sok hibával. Végül a kezünkben volt a találkozó, de a döntetlennel járó 1 pont is nagyon értékes.









hirdetés