2011.11.23 20:09; Frissítve: 2011.11.24 09:01


Kettő-nullát tippel a DVTK-t imádó énekes

Kettő-nullát tippel a DVTK-t imádó énekes
A Bíborszél is zenél vasárnap a stadionban, a DVTK-FTC előtt.

Az élvonalbeli labdarúgó-mérkőzés 18 órakor kezdődik az Andrássy úton, ám a kapunyitástól (16 óra) számított két órát különböző programokkal tölti ki a házigazda klub. Az már biztos, hogy sor kerül két ,,koncertecskére”, szűk fél-fél órában, az egyik fellépő a Retro Music Band lesz, míg a másik a Bíborszél (de felléphet a Reflex is), az utolsó fél órában pedig T-Dance tánciskola növendékei fogják melegíteni a közönséget.

– Mi tulajdonképpen a T-Dance-en keresztül kerültünk a képbe, akik úgymond a szurkolós lányok a meccseken – mondta az Észak-Magyarországnak Fábián Zsolt, a Bíborszél frontembere. – Korábban a Miskolci Lokálpatriota Egyesületnek volt egy kiírása, pályázata, amely arról szólt, hogy zenekarok, a saját szemüvegükön keresztül miként látják most a várost. Hat vagy hét pályaművet adtak be, közte volt a miénk is, és nagy örömünkre a mienket választották. Írtunk egy számot, ,,Miskolc” címen, aminek a végleges keverése jelenleg alakul, s amiről beszélgettem Kocsán Andreával a tánciskola vezetőjével, hogy mi lenne, ha csinálnának erre egy koreográfiát, s azt a Ferencváros elleni mérkőzésen előadnánk. Aztán erről ő egyeztetett tovább a klub munkatársaival.

Szurkolói rigmusok is

Az énekes hozzátette, Miskolc esetében a diósgyőri focicsapatra való utalás elválaszthatatlan, ezért a nótában vannak szurkolói rigmusok is – amiket most hallhat a meccsre kilátogató közönség. Fábián Zsoltot – ha már DVTK – kérdeztük a klubhoz való viszonyáról is.

– Nagyon régóta járok meccsre, voltam sok helyen szurkolni, Balassagyarmaton, Monoron, itthon álldogáltunk jó párszor a Csáki szektorban… Ahová csak tudok, és az időm engedi, megyek, ez nyilvánvaló, összerántjuk a barátokat, mint például a celeb-humorista Aranyosi Petit… Ez egy erős mag, most már erősítéssel, a 8 éves kisfiammal… Ha nem jön össze, a Borsod Online-on csüngök, alig várom, hogy frissüljön a tudósítás. A hét végi tippem? Szerintem 2-0-ra megverjük a Fradit…

Aki cirka huszonöt percnél hosszabban is élvezni szeretné a Bíborszél zenéjét, az december 16-án este a Művészetek Háza kávézójában hallhatja az együttest.

ÉM-MI

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Foci
Labdarúgó NB I – Góllövőlista
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája: tovább »
Megyei foci leggyorsabban a Szabolcs Online-on!
Tájékozódjon portálunkról a leggyorsabban a megyei futball eredményekről! tovább »
Ön szerint ki volt a DVTK legjobbja a Vasas ellen?
Csodálatos gólokkal és győzelemmel  zárta a szezont a DVTK, ami az újonc diósgyőrieknek 7. helyezést [...] tovább »
Nem volt jó előnyben lenni
Labdarúgó NB III. Tisza-csoport, 27, forduló, szombati mérkőzések: Hiába vezetett a Baktalórántháza és a [...] tovább »
Halad a Tisztaberek, rommá vert paládi ificsapat
A labdarúgó megyei II. osztály Carmo-csoport 27. fordulójában nyert a listavezető Tisztatetek, mégpedig a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés