Ketten haltak meg az utakon a hétvégén

Miskolc – Két halálos baleset is történt megyénk útjain hétvégén. Az egyik Miskolcon, a tapolcai úton, a másik Tokaj és Tiszaladány között, mindkettő pénteken.

A miskolci balesetben egy autós gázolt gyalogost, az idős nő kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe – tájékoztatta portálunkat dr. Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának vezetője.

A másik balesetben egy menetrendszerinti autóbusszal frontálisan ütközött egy gépkocsi, az autó vezetője a helyszínen életét vesztette.

Ezenkívül még két súlyos és három könnyű sérüléssel járó baleset volt pénteken, szombaton pedig hárman sérültek az utakon. A szombati balesetek közül az irodavezető kiemelte azt, amelyik az Auchan parkolójában történt, ahol egy biciklist ütöttek el.

A balesetek kapcsán dr. Gaskó Bertalan felhívta a figyelmet arra, hogy az autósok fokozottabban ügyeljenek a megengedett sebesség betartására, hiszen az időjárás miatt romolhatnak a látási viszonyok, csúszosabbak az utak.


Kerékpárost ütöttek ki a parkolóban Miskolcon

boon | 2010.11.13 17:10
Miskolc – Személyi sérüléses közlekedési baleset történt Miskolcon, a József Attila úti hipermarket parkolójában.

Árokban landolt egy Ford Miskolcon

boon | 2010.11.13 15:49
Miskolc – Anyagi káros közlekedési baleset történt Miskolcon az Ifjúság utcán szombaton délután.

Halálos baleset Tokajnál

boon | 2010.11.12 16:05
Pénteken, a kora délutáni órákban Tokaj és Tiszaladány között frontálisan ütközött egy személyautó és egy vele szemben menetrendszerűen közelekedő autóbusz.

Hétvégente átlag 9-10 baleset Borsodban

eszak | 2010.11.12 15:25
Miskolc – A gyalogosokat néha maguktól is meg kell védeni.

Akció nem lesz, de a rendőrök figyelnek

eszak | 2010.11.12 15:21
Miskolc – A három halálos áldozat ellenére átlag alatti hétvége volt.

“Kiütötték” a kismotorost Miskolcon

boon | 2010.11.11 10:25
Miskolc – Személyi sérüléses közlekedési baleset történt Miskolcon, a Szent István és Nagyváthy utcák kereszteződésében.

Gyalogosgázolás az Avason

boon | 2010.11.10 18:18
Miskolc – Személyi sérüléses baleset történt Miskolcon a Szentgyörgy úton szerdán késő délután.

Öt gyerek sérült meg a Harsányi úton

boon | 2010.11.10 17:31
Miskolc – Öt gyermek sérült meg abban a balesetben, ami a Harsányi úton történt szerdán délután.

Nemesbikki halálos baleset: Előzetesben a gázoló és utasa

eszak | 2010.11.10 14:37
Miskolc – Az autó tulajdonosát is őrizetbe vette a rendőrség.

Piásan tört, zúzott Ózdon

eszak | 2010.11.09 20:44
Ózd. Két szabályosan parkoló autót tört össze egy férfi Ózdon, a Szent István úton – erősítette meg Molnár Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője.

Zebrán ütötték el az idős férfit Miskolcon

boon | 2010.11.09 17:58
Miskolc – Személyi sérüléses baleset történt Miskolcon kedden délután.

Kétszeresen is ittasan vezette autóját az ózdi férfi

boon | 2010.11.09 14:19
Ózd – Egy ózdi férfit két nap alatt kétszer értek ittas vezetésen a rendőrök. Második alkalommal jogosítvány hiányában balesetet is okozott.








hirdet�s