Kétszáznál is többen a jubileumi „Barátságon”

Kétszáznál is többen a jubileumi „Barátságon”
Miskolc – A 10. Barátság Maraton elnevezésű futóversenyt vasárnap rendezték meg a Miskolci Egyetemen és környékén.

A tavalyi végig szakadó eső és a korábbi, többnyire zord időjárás után napsütéses késő ősz fogadta a jubileumi, idén is szezon-búcsúztató futóverseny résztvevőit, kísérőiket és a vendégeket. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a lelkes és önzetlen rendezői gárda, a rendszeresen ide látogatók  az évek során kiérdemelték az égiek segítségét.

Az első rajthoz az 5,2 km és a maratoni mezőnye sorakozott fel, hogy Prof. Dr. Hell Judit, a Miskolci Egyetem rektor-helyettese és Koncz Ferenc országgyűlési képviselő, Szerencs polgármestere közreműködésével elrajtoljanak a Miskolctapolca felé kijelölt körpályára. Egy órával később dr. Kiss-Tóth Emőke, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának dékán-helyettese és Daragó Lászlóné, a B.-A.-Z. Megyei Testnevelési és Sport Intézet igazgatója adta meg a rajtjelet a kismaratonra és a félmaratoni egyénire és váltóra jelentkezett sportembereknek.
A leghosszabb távot – mely egyben Homonnai László-emlékszám is volt – választó futók csatájának első felében az elnyűhetetlen Bogár János (Encsi VSE) haladt az élen, de ezt követően nem bírt a tőle lényegesen fiatalabb, erejét egyaránt kiválóan beosztó Szűcs Rajmunddal (DIAC-Szemere) és az ezüstérmes Tamás Istvánnal, de bronzérme – lassan az ötödik ikszhez közeledve – így is figyelemre méltó.  A legjobb miskolci férfi maratonistának járó ,,id. Szűcs István-emlékdíjat” Szűcs István adta át a táv győztesének. A hölgyeknél az élete első maratonját itt teljesítő Szepesi Nikolett, ellenfél nélkül bár, de  nyert az embert próbáló távon.
A félmaratoni táv egyéni férfi versengésében Kovács Ádám (MISI SC) magabiztosan szerezte meg a győzelmet, megelőzve a dobogón Zámbori Zoltánt (Nomád Team) és a TVK-Mali TK egyszerre célba érkező két sportolóját, a sokszoros magyar bajnok Benőcs Zoltánt és Zelei Ádámot. A nők azonos távján Nyilas Zsuzsa bizonyult a legjobbnak, míg az ezüst és a bronz Tinta Tamarának és Ali Dórának jutott.
A félmaratoni váltók között a MISI SC meggyőző sikert könyvelhetett el a második, (leg)fiatalokból álló mezőkövesdi SEBE-SEK és a „bronzos” Sárospatak együttese felett.
A legidősebb váltó különdíját az összesen 244 éves „Szabó László és csapata” négyes fogat érdemelte ki, melynek további tagjai: dr. Kropkó József,  dr. Mórocz István, Soóváry Péter. 
A 10,4 km kismaraton szintén MISI SC-s sikert hozott, melynek „szállítója” az ígéretes, fiatal tehetségként számon tartott Harsányi Tamás volt. A második helyen Stiller Dénes érkezett célba, míg a bronz Halona Gergelyé lett. A gyengébbik nem csatájából Papp Csilla (MTE) került ki győztesen, Kazainé Bodnár Szilviának ezüst, Ali Dórának pedig ezúttal bronz jutott.
Az 5,2 km-es futamban alsó- és felső tagozatos általános iskolás, középiskolás, felnőtt és szenior kategóriában hirdettek eredményt.

A már említett prominens személyek mellett Szaniszló Sándor, a B.-A.-Z. Megyei Testnevelési Sportszövetségek képviseletének alelnöke, a MEAFC elnöke is közreműködött a díjátadásban, aki Boda Péter, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Sportlétesítményeinek vezetője nevében is gratulált a legjobbaknak.
A tombola-sorsoláson – hasonlóan az eredményhirdetésekhez – a támogatók  jóvoltából – sok-sok hasznos ajándék talált gazdára, ami tovább növelte az egész napos jó hangulatot, melyből a borsodiakon kívül budapestiek, debreceniek, hajdúböszörményeik is részesülhettek.
(A részletes eredményeket hamarosan a www.kisgalya.hu, a www.tvkmalitriatlon.hu honlapokon lehet olvasni.)

 








hirdet�s