Kétnapos munkaszünet Teheránban a homokvihar miatt

Munkaszüneti napot rendeltek el az iráni hatóságok keddre és szerdára Teheránban, amelynek amúgy is szennyezett levegőjét homokvihar tette szinte átláthatatlanná.

“A közigazgatási hivatalok, minden bezárnak, mivel a légszennyezettségi szint sokszoros mértékben a küszöbérték fölött van” – jelentette be az állami tévében az iráni főváros kormányzója, Morteza Tamadon. Az iráni média szerint a hatóságok figyelmeztették a szülőket, hogy ne engedjék az utcára, szabadba gyerekeiket. Az időseket és a betegeket is arra kérték, hogy ne mozduljanak ki otthonaikból. A hatóságok közlése szerint a kétnapos munkaszünet idején készültségben vannak a kórházak, egészségügyi intézmények, mentők.

A Teheránt és más, főleg keleti iráni városokat, településeket elérő homokvihar olyan sűrű, hogy több helyen még a nap sem látszik. A vihar a szomszédos arab országok, főleg Irak felöl érkezett. A sajtó szerint sok teheráni elhagyta a fővárost, hogy szennyezésmentes vidéki helyeken vészelje át a mostani időszakot.








hirdet�s