Kétmilliót gyűjtött a GYEK-nek

Az ajándékok átadásán
Az ajándékok átadásán - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Minden ismerősétől csak 100 forintot kért, hogy meglephesse a kórházban fekvő gyerekeket­­­.

Osi neve hívószó volt, indokolta meg az egyik adományozó, hogy miért is adakozott a megyei központi kórház gyermek-egészségügyi központjában (GYEK) fekvő beteg gyerekek számára. Osi pedig nem más, mint Osváth Tibor, akiről már többször is írt portálunk, hiszen már évek óta rendel a GYEK-ben mint bohócdoktor. Most pedig több mint kétmillió forintot gyűjtött össze, hogy karácsonyra meglephesse a kórházban fekvő gyerekeket.

Már húsvétkor szeretném újra meglepni a kisbetegeket.” Osváth Tibor

– November 10-én tettem fel a kérdést a Facebookon: mi lenne, ha minden ismerősömtől kérnék 100 forintot jótékonysági célra? – mesélt ötletéről Osi. – Ez indította el a karitatív akciót, amiért létrehoztam a „Segítsünk közösen egy mosolyért!” csoportot.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Igaz, hogy Tibor csak 100 forintot kért, de voltak, akik felajánlása bőven meghaladta ezt az összeget, még 100 ezer forintos adomány is érkezett. Az egyik siófoki étterem tulajdonosa kétnapi bevételét utalta a csoport számlájára, illetve meg is duplázta az összeget.

Ezeknek a felajánlásoknak köszönhetően egy hónap alatt 2 104 000 forint gyűlt össze.

Tibor pontosan dokumentálta az utalásokat, egy-egy posztban mindenkinek köszönetet mondott, és a gyűjtés végén konzultált a GYEK orvosaival, pedagógusaival, nővérekkel, hogy mire is lenne szüksége a kórházban fekvő betegeknek. A több mint kétmillió forintból tíz tévét is vásárolt, ezek a szakrendelők váróiban, illetve az osztályokon lesznek elhelyezve, és mesefilmeket vetítenek majd rajtuk, hogy a kisbetegek várakozását megkönnyítsék. De az adományból jutott játékokra, gyerekruhákra, plédekre, cumisüvegekre, mesefigurás maszkokra, véroxigénmérőre.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

– Az adományból még maradt is, elképzelhető, hogy folytatom a gyűjtést – mondta Tibor. – És lehet, nem várunk jövő karácsonyig, már húsvétkor szeretném újra meglepni a kisbetegeket.

Nagyszerű munka

„Hétről hétre mosolyt csal a kórházban fekvő beteg gyerekek arcára mint bohócdoktor, és most az ajándékokkal is sikerült meglepnie őket”– méltatta Osváth Tibort dr. Pap Tibor, a központi kórház orvosigazgatója.

Nagyszerű karitatív munkának nevezte a jótékonysági akciót, és örömét fejezte ki, hogy ekkora összeget sikerült összegyűjteni. Az orvosigazgató kiemelte, az ajándékok óriási örömet okoznak majd azon gyerekeknek, akik nem családi körben, hanem a kórházban kénytelenek tölteni a karácsonyt.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

„Hálásak vagyunk az adományért, aminek megvan a helye intézményünkben, hiszen a beteg gyerekek szempontjából is kiemelten hátrányos helyzetű régió vagyunk” – ezt már dr. Soós Andrea, a GYEK szakmai vezetőségének tagja mondta. Hozzátette: az egészségügyben a gyógyítás mellett kevés pénz jut arra, hogy a kisbetegek számára a kórházban töltött napokat boldogabbá, elviselhetőbbé tegyék, ezért is fontosak az ilyen adományok.

– ÉM-NSZR –








hirdet�s