Kétmilliós lefoglalás és illegális másolás egy navigációs eszközöket árusító boltban

Kétmillió forint értékben foglaltak le a vámosok a napokban különféle számítástechnikai eszközöket, egy navigációs készülékeket árusító fővárosi üzletből. Kiderült ugyanis, hogy szoftvereket másoltak és azokat áron alul kinálták.

A vámosok a napokban tartottak ellenőrzést egy fővárosi üzletben, ahol számítástechnikai és navigációs eszközöket árultak. A razzia közben tetten értek egy férfit, aki éppen navigációs szoftvert másolt egy memóriakártyára. Azokat ugyanis saját internetes honlapján árulta, jóval a piaci ár alatt. Kiderült ráadásul, hogy mindezt az üzlet tulajdonosának tudtával tette.

A vámosok a boltban találtak még különféle illegálisan másolt szoftvereket is, amelyeket – a hozzá tartozó készülékkel együtt – szintén irreálisan alacsony áron kínáltak.

A pénzügyőrök összesen körülbelül 2 millió forint értékben foglaltak le számítástechnikai eszközöket és két ember ellen indítottak eljárást szerzői, vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatt – tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője.








hirdet�s