Kétmilliárdot szánnak idén a bicikliút-hálózat fejlesztésére

Az elkövetkező 7 évben a duplájára növelné a kerékpárutak hosszát a közlekedési tárca. Idén összesen 2 milliárd forintot fordítanak erre az Útpénztár forrásaiból. A fejlesztésekre kiírt pályázatokra egészen július végéig jelentkezhetnek az önkrományzatok, a pénzt a tervek szerint vissza nem térítendő támogatás formájában kapnák a települések.

Magyarország kerékpárút-háklózata jelenleg 1500-2000 kilométer hosszú. A kormány 2 éve indított Kerékpáros Magyarország Programjának köszönhetően tavaly összesen 100 kilométernyi új szakasz épült 1 milliárd forintból, idén ennek a dupláját költik majd fejlesztésekre, 2013-ig pedig újabb 1500 kilométerrel bővítenék a hálózatot, összesen 60 milliárd foirntból. Az összeg nagy részét az Új Magyarország Fejlesztési Terv operatív programjaiból, évi 2 milliárd forintot az éves költségvetésből fedeznék, a maradékot pedig az önkormányzatok teremtenék elő.

A Fertő tó körül kiépített bicikliút az egyik legszebbb túristaút Magyarországon, de mára szinte használhatatlan állapotba került. A tárca szeretné, ha elsők között újítanák fel ezt a szakaszt – mondta Kóka János közlekedési miniszter vasárnapi tájékoztatóján.

Az önkormányzatok 50-100 százalékos támogatásokra pályázhatnak július 25-ig, két fordulóban. A pályázatok vasárnaptól a tárca honlapján, április elejétől a sajtóban is elérhetőek lesznek. Az első körben leadott pályázatokat július 10-ig, a később beérkezetteket szeptember 20-ig bírálják el.








hirdet�s