Sport

2015.09.19. 00:13

Mezőkövesd Zsóry FC: Igazi rangadó a Gyirmóttal

Mezőkövesd - A labdarúgó NB II 7. fordulójában a Gyirmót FC Győrt fogadja a Mezőkövesd Zsóry FC csapata szombaton este.

Mezőkövesd - A labdarúgó NB II 7. fordulójában a Gyirmót FC Győrt fogadja a Mezőkövesd Zsóry FC csapata szombaton este.Mezőkövesd Zsóry FC – Gyirmót FC Győr (Mezőkövesd, szombat, 19.00)

Benczés Miklós, a Mezőkövesd Zsóry FC vezetőedzője: – A múlt héten remek győzelmet arattunk Csákváron és nyomban a táblázat élére ugrottunk. Ezzel persze semmi nem változott meg, hiszen nem szakítottuk le a mezőnyt, több csapat is közvetlenül mögöttünk lohol. A bajnokság rendkívül szoros, kiélezett mérkőzéseket játszunk, és most különösen fontos számunkra, hogy hazai környezetben újabb rangadót nyerjünk, megverjük a Gyirmótot. A kisalföldiek ráadásul a riválisaink, hasonló célokért küzdenek, mint mi. Jó lesz az idő, remélem sok néző látogat ki az összecsapásra, amelyen rá kell erőltetnünk az akaratunkat ellenfelünkre. A „kis győriek” komoly játékoskerettel rendelkeznek, kiváló labdarúgóik vannak, ezúttal azonban tartalékosak lesznek. Völgyit és Simont ugyanis kiállították, ez mégsem könnyíti meg a helyzetünket, sőt nehezíti. A helyükre kerülők – azt még sajnos nem tudjuk, hogy kik – kétszeres erővel vetik majd magukat a küzdelembe, mert nyilván bizonyítani akarják, hogy helyük van az együttesben. A mi feladatunk mégis egyszerű: az első perctől az utolsóig koncentrálnunk kell, aztán nem követhetünk el hibákat, végül pedig döntő lesz a helyzetkihasználás. Egy szó, mint száz: mindenképpen igényt tartunk a 3 pontra.

A hazaiak közül egyedül Bajzát sérült, ezért nem játszhat.

A Mezőkövesd Zsóry FC várható kezdőcsapata: Dombó – Nagy J., Dvorschák, Devecseri, Fótyik – Takács P., Szeles – Molnár G., Rácz, Heffler – Máté J.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!