Két vajdasági magyar pártnak lesz képviselője a belgrádi parlamentben

  Belgrád/Szabadka, 2012. május 7., hétfő (MTI) – A vasárnapi szerbiai választások nem hivatalos eredményei szerint két vajdasági magyar pártnak – a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) és a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) – Mindannyian együtt elnevezésű többnemzetiségű kisebbségi tömörülésnek – lesz képviselője a belgrádi parlamentben.

A VMSZ a jelenlegi adatok szerint a korábbi négy helyett öt vagy hat képviselőt küldhet a belgrádi köztársasági parlamentbe. A szintén nem hivatalos adatok szerint az újvidéki tartományi parlamentbe – a négy évvel ezelőttihez hasonlóan – öt képviselőt küldhet listáról a VMSZ, és összesen tíz jelöltje állva maradt a második fordulóban, így a párt megőrizheti vagy bővítheti jelenlegi kilenc mandátumos részarányát – tudatta Pásztor István, a párt elnöke.
A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) – Mindannyian együtt – többnemzetiségű kisebbségi tömörülés – egy jelöltet juttatott be a köztársasági parlamentbe: listavezetőjük, Elfic Emir lesz a képviselő. Rácz Szabó László elnök elmondta, a tartományi parlamentbe listáról nem jutott be jelöltjük, a május 20-án tartandó második szavazókörben egyéni jelöltként – reményeik szerint – bejuthat még képviselő. Jobb eredmények is lehettek volna, ha a médiában több lehetőséget kaptak volna – véli Rácz Szabó László elnök.
Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokratikus Párt (VMDP) vezetője úgy nyilatkozott, hogy reményeik szerint négy magyar település helyi önkormányzatában lesz képviselőjük. A tartományi parlamenti helyekért hat jelöltjük indult, az eredményeket nem tudják, a második fordulóban bíznak. Temerinben marad a VMDP eddigi polgármestere. Ágoston véleménye szerint propaganda és anyagi támogatás híján ez is szép eredmény.
A legfiatalabb magyar párt Vajdaságban a Magyar Remény Mozgalom (MRM). Oláh Róbert elnök elmondta, képviselőjelöltjük nem szerzett mandátumot a tartományi parlamentben, és Adán sem jutottak be a helyi közgyűlésbe. Négy önkormányzatban még érdekeltek, bizakodnak, de csak hétfő este derül ki az eredmény.