Két új ember érkezett a miskolci egyetemistákhoz

Fazekas Csaba szakosztályvezető (középen) a két új játékossal
Fazekas Csaba szakosztályvezető (középen) a két új játékossal - © Fotó: MEAFC
Miskolc – Tóth Bence és Tóth Viktor a Miskolci EAFC-ban pattogtat a továbbiakban.

A 2018/19-es évadban is a másodosztályban szereplő Miskolci EAFC férfi kosárlabdacsapata új játékosok szerződtetését jelentette be.

Az NB I/B-s egyetemistáknál folytatja pályafutását a kecskeméti gyökerekkel rendelkező testvérpár, akik közül a 24 éves, többszörös utánpótlás bajnok, korábbi U16-as és U18-as válogatott Tóth Bence a szintén NB I/B-s Budapest Honvédtól érkezik, és irányítóként és hátvédként segítheti új csapatát. Bátyja, a 30 esztendős Tóth Viktor legutóbb az NB I/B-s Nagykőrösi Sólymok SE gárdájában játszott, és hátvédként, bedobóként számíthat rá Drahos Gábor, a MEAFC vezetőedzője.

A testvérek nem csak játszani fognak Miskolcon, hanem edzősködnek is, Bence a MEAFC fiú utánpótlásánál, Viktor pedig a DVTK Akadémia leány vonalán.

ÉM