Két sima, egy nehéz szett

Akt.:
Két sima, egy nehéz szett
A Vegyész RC-Kazincbarcika három játszmában győzte le az újonc pécsi gárdát.

Az már a férfi röplabda bajnokság nyitánya előtt nyilvánvaló volt, hogy Kazincbarcikán és Pécsett más-más célokért küzdenek a játékosok. Ez a tény az újonc borsodi fellépése alkalmával is igazolódott. A tavalyi idény bronzérmese számított a találkozó esélyesének, hiszen a pécsiek még szokják az élvonal ritmusát. A Vegyész játékosai semmit nem akartak a véletlenre bízni, már az elejétől kezdve uralták a játékot. Az első technikai időnél 8-4-re vezetett Dudás András együttese, és a különbség ezután fokozatosan nőtt. A vendégek csupán egy-két váratlan nyitással tudtak zavart okozni, de 20-12-nél így is másodszor kértek időt. Ezután négy pontra még futotta az újonc erejéből, de a Barcika simán hozta az első részsikert.

Izzasztott a Pécs

A második játszmát egy kicsit “lazábban” kezdte a borsodi alakulat, ennek köszönhetően az ellenfél sokáig tapadni tudott Germuskáékra. Aztán Csizmadia sáncai és Bokor szélső ejtése állította helyre a rendet. De csak egy rövid ideig, mert a pécsiek nehezen törtek meg, sőt nem is törtek meg. A teljesen leült Vegyésztől 19-14-re léptek meg, így a várnál jóval izgalmasabb hajrára volt kilátás. Csizmadia azonban centerben vállára vette a többieket, sáncolt, blokkolt, ütött, többször is rontásra késztette az ellenfelet. 20-20-nál már ismét együtt voltak a felek, a Pécs azonban a hajrában ismét újítani tudott, egészen a szettlabdáig jutottak. A rövidítésben azonban Orosz Ádám két jó megmozdulásának köszönhetően fordított és ismét nyert a Barcika. A két játszma között vélhetően egy kisebbfajta fejmosásban részesültek Toronyaiék, hiszen a meccs harmadik felvonásában már csak egy csapat volt a pályán. A pécsiek erejét teljesen felemésztette a második szett szoros küzdelme, ezért a folytatásra már nem maradt energiájuk.

A vendégek számára 8-3-nál jókor jött a technikai szünet, ezután megpróbáltak még egy utolsó rohamot indítani. A Dudás-csapat azonban ekkor már gondosan ügyelt a megszerzett előnyére, négy-öt ponttól nem ment lejjebb a különbség. Ettől függetlenül akadozott a hazaiak játéka, a parádés megoldásokkal vasárnap este adósak maradtak a barcikai röplabdázók. A győzelmet azonban így sem fenyegette veszély, hiszen a Vegyész két sima és egy szoros szettben hozta a Pécs elleni találkozót.

ÉM-ME

Jegyzőkönyv

Férfi röplabda NB I., 3. forduló

Vegyész RC-Kazincbarcika – PTE PEAC 3-0 (16, 25, 18)
Kazincbarcika, 100 néző. V.: Adler R., Éva T.

Vegyész RC: Toronyai, Kovács Z., Orosz, Dudás T., Árva, CSIZMADIA. Csere: Germuska (liberő), Bokor, Gulyás Á., Kiss P. Edző: Dudás András.
PTE-PEAC: Demeter, Kovács R., Gyöngyösi Z., Szabó G., dr. Horváth, Kiss N. Csere: Mánfai (liberő), Balassa, Szabó D., Fodor D., Balla. Játékosedző: Gyöngyösi Zoltán.

Dudás András: – Arra kellett törekednem, hogy valamennyi játékost kellő ideig tartsuk a pályán. Sokan küzdöttek betegséggel és edzéshiánnyal, ezért most ez volt a legfontosabb feladat. Ez a mérkőzés a célnak megfelelt, a győzelem pedig nem forgott veszélyben.

Gyöngyösi Zoltán: – Teher nélkül léptünk pályára ezen a találkozón. A második szettben megnehezítettük a Barcika dolgát, azt sajnálom, hogy ezt a játszmát nem tudtuk megnyerni. Összességében azért helytálltunk.








hirdet�s