Két negyed alatt most sem?

Két negyed alatt most sem?
Budapest, Miskolc – Keretet hirdetett Benedek Tibor a románok elleni, december 10-i, miskolci Világliga-meccsre.

A csapatban ezúttal nincs benne Varga Dénes.

– Természetesen erősebbek lennénk, ha ő is játszana, de így lehetősége lesz a többi játékosnak bizonyítania, hogy téthelyzetben megfelelő megoldásokat tudnak választani, nem pedig mástól várják a befejezést – mondta a szövetség honlapjának a szövetségi kapitány. – A védelemből ugyanilyen szempontok alapján hiányzik az egyik állandó kerettag, Gór-Nagy Miklós.

Meg tudják verni

Benedek Tibor hozzátette:

– A kapusok között most Lévai Mártonnak is bizalmat szavaztam, aki első számú kapus a Honvédban, és ebben a szezonban is jól teljesít, a meghívása várható volt azok után, hogy a Világkupán már ott volt velünk. Szintén jó teljesítményt nyújt Bedő Krisztián, így most ő szerepel Mezei Tamás mellett a centerpozícióban, bízom benne, hogy a fejlődést a továbbiakban is tudja hozni – mondta a kapitány, aki a román válogatott erejéről is beszélt: – Azt gondolom, sokkal keményebb ellenfél lesznek, mint amilyenek a szlovákok voltak. Úgy érzem viszont, hogy ezzel a csapattal meg tudjuk őket verni. Azt várom, hogy két negyed alatt most sem fog eldőlni a mérkőzés, a fölényünket a mérkőzés második felében szeretnénk érvényre juttatni az első mérkőzés tapasztalatait felhasználva. Egy-két dolgot változtatni fogunk.

A magyar válogatott kerete

Kapusok: Lévai Márton (RacioNet-Honvéd), Decker Attila (Szolnoki Dózsa-Közgép).


Mezőnyjátékosok: Szivós Márton, Hosnyánszky Norbert, Erdélyi Balázs, Bedő Krisztián, Angyal Dániel (mindannyian ZF-Eger), Vámos Márton, Madaras Norbert, Varga Dániel, Mezei Tamás (mindannyian Szolnoki Dózsa-Közgép), Bátori Bence (A-Híd-OSC-Újbuda), Manhercz Krisztián (Tiszavirág-Szeged-Diapolo).

– MVLSZ –








hirdet�s