Két nap alatt kétszer is rabolt Miskolcon

Két nap alatt kétszer is rabolt Miskolcon
© Illusztráció
Miskolc – A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség rablás bűntette, magánlaksértés vétsége és közokirattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat egy 46 éves férfivel szemben.

Másnap visszament…

A vádlott férfi 2016 áprilisában ismerősei társaságában Miskolcon, a Búza téri piac mellett, egy ház előtt üldö­gélt és közösen ettek-ittak. Az egyik férfi megkérdezte tőle, hogy pótolt-e pénzt a közös étkezésbe. A vádlott ekkor szó nélkül ököllel szájba vágta társát, majd a megszédülő sértett zsebéből kivette tárcáját, melyből elvett 45 ezer forintot. A tárcát a benne lévő igazolványokkal a sértett kérése ellenére feldobta egy közeli ház tetejére, majd távozott a helyszínről. Egy nappal később visszament a helyszínre.

A házból éppen kilépő tulajdonost, aki előző nap szintén ott volt a társaságban, ököllel megütötte, majd az ajtót erőszakkal benyomva bement az épületbe. A férfit megöléssel fenyegette, pénzt követelt. Megütötte a házigazdát, elvette pénztárcáját és abból kivett 46 ezer forintot, majd távozott.

A vádlottat rövid időn belül elfogták és letartóztatásba került. Az ügyészség az erőszakos, többszörös visszaeső férfivel szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

ÉM-SZB



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s