Két nagy verseny 2016-ban Miskolcon

Akt.:
Bacsa Fanni
Bacsa Fanni
Miskolc – Bacsa Fanni és Pintér Erik kiemelkedett az idén az atléták közül.

A Tábori László Atlétikai Centrum futófolyosóján gyűltek össze kedden az MVSI atlétikai szakosztályának sportolói, hogy edzőikkel közösen felidézzék a 2015-ös esztendő legszebb pillanatait.

A megjelenteket Illyés Miklós, a Miskolc Városi Sportiskola igazgatója köszöntötte. Beszédében méltatta a nyolc korosztályos válogatott sportolót is a soraiban tudó szakosztály idei eredményeit, kiemelve a 46 (16 arany, 15 ezüst és 15 bronz) különböző magyar bajnokságokon megszerzett érmet.

Elismerés

Bejelentette továbbá, hogy többek között a 2015-ben megrendezett junior ob sikeres megrendezésének elismeréseként, 2016-ban két nagyszabású verseny megrendezésére is Miskolc városát kérték fel.

Ezt követően elismerésben részesültek a legjobb sportolók, akik közül ki kell emelni Bacsa Fannit és Pintér Eriket, akik 6, illetve 3 egyéni bajnoki címet szereztek! Az eseményt jó hangulatú pizzázás zárta.

-ÉM-



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés