Két lövés: kettős családi tragédia

Miskolc – Pisztolylövés végzett egy idős miskolci házaspárral Miskolcon – hétfőn találtak rájuk.

Egy 77 éves miskolci férfi agyonlőtte 74 esztendős feleségét, aztán magával is végzett. Még nem tudni, mi áll a családi tragédia hátterében – tudatta hétfőn este Dobi Tamás, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs iroda ügyletes munkatársa.

A közlés szerint a rendőrségre hétfőn délután érkezett bejelentés, hogy egy idős házaspárt holtan találtak lakásukban. Mint kiderült, az idős férfi előbb feleségével végzett, majd maga ellen fordította fegyverét. A megyei rendőr-főkapitányság emberölés miatt szakértő bevonásával indított eljárást az ügyben.

Az Észak-Magyarország lapértesülése szerint fiúk talált rá szülei holttestére. A lövést egy engedély nélkül tartott pisztolyból adták le. A fiú és szülei néhány napja még telefonon beszéltek, de most már nem vették fel készüléket. Ezért ment el hozzájuk a fiúk. A kettős tragédia színhelyén, a miskolci Fábián utcai lakótömbben élők értetlenül állnak a tragédia előtt. Senki nem tudja, hogy mi történt. Milyen előzménye és oka lehetett annak, hogy végül a pisztoly eldördült.








hirdet�s