Friss hírek

2009.02.03. 19:26

Magyarul is használhatók a meghonosodott földrajzi nevek a szlovákiai magyar tankönyvekben

<p>A kisebbségek nyelvén is feltüntethetők a földrajzi nevek a szlovákiai kisebbségi iskolák tankönyveiben - határozott kedden a pozsonyi parlament. Ez azt jelenti, hogy például a magyar tankönyvek szövegeiben első helyen a magyar megnevezés szerepel majd, amelyet a szlovák követ zárójelben.</p>

A testület 138 jelen lévő tagja közül 106 támogatta a kétnyelvű földrajzinév-használatot - igennel voksoltak a Robert Fico vezette legerősebb kormánypárt, a szociáldemokrata Smer ((szmer)) képviselői is. Fico fő koalíciós partnere, a Ján Slota ((szlota)) vezette Szlovák Nemzeti Párt máris bejelentette: alkotmánybírósághoz fordul a közoktatási törvény mostani módosítása miatt.

Slota ezzel már tavaly decemberben, a kétnyelvű földrajzinév-használat első jóváhagyásakor is fenyegetőzött. Akkor azonban Ivan Gašparovič ((gasparovics) államfő megvétózta a törvényt, amelyről emiatt kedden újra szavazni kellett. Megfigyelők szerint a márciusi köztársasági elnök választáson újrainduló Gašparovič ezzel az őt támogató nemzeti pártnak akart kedvezni, igaz, ellene tett az ugyancsak őt favorizáló Smernek.

A Slota-párt és a legkisebb koalíciós erő, a Vladimír Mečiar ((vlagyimír mecsiar)) Néppárt - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalma kezdettől csak szlovák megnevezéseket akart. A nemzeti párt a napokban azt is jelezte: ha megszavazzák is a kétnyelvű használatot, azt a Slota-párti oktatási miniszter nem tudja majd végrehajtani. Indoklásuk szerint azért, mert a törvény csak a meghonosodott magyar földrajzi nevek használatát engedélyezi, de - hangoztatják - meghatározatlan, mi számít ilyeneknek. A 19. század második felében mesterségesen képzett magyar névalakokat smeres politikusok is ellenezték.

A tankönyvvita azt követően robbant ki északi szomszédunknál, hogy a szaktárca jóváhagyásával csak szlovák földrajzi neveket használó magyar nyelvű kiadványok jelentek meg a magyar iskolák számára. A két világháború közti Csehszlovák Köztársaság óta Szlovákiában bevett gyakorlatnak számított a kétnyelvű, sőt helyenként a csak kisebbségi nyelvű névhasználat, de ez a terület törvényileg valójában szabályozatlan volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!