Két kenézlői focistát decemberig eltiltottak – Labdarúgó fegyelmi határozatok

Két kenézlői focistát decemberig eltiltottak – Labdarúgó fegyelmi határozatok
Miskolc – A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a következő fegyelmi határozatokat hozta az elmúlt heti fordulóban kiállított játékosok ügyében.

A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Igazgatóság fegyelmi bizottsága az előző fordulóban a megyei I. és megyei II. osztályú felnőtt bajnoki mérkőzéseken kiállított játékosok ügyében úgy határozott, hogy Horváth Tibor (Hernádnémeti) 2, Hegedűs Pál (Onga), Komjáti Dániel (Edelény), Váradi Richárd (Szalonna), Mitterpach Tibor (Szirma), Glonczi Róbert (Ináncs), Hojdák László (Tarcal), Szegedi Krisztián (Tarcal), Burai Krisztián (Harsány), Barsi Dániel Lajos (Harsány) 1-1 bajnoki mérkőzésen nem léphet pályára, míg Horváth Gergőt (Kenézlő) és Czibóka Norbertet (Kenézlő) 2017. december 1-ig a labdarúgással kapcsolatos minden tevékenységtől eltiltották.

Egyéb fegyelmi határozatok

Az Encs felnőttcsapatának következő hazai bajnoki mérkőzésére – rendezési hiányosság miatt – szövetségi ellenőrt küldenek a sportszervezet költségére, és a következő két hazai bajnoki mérkőzésükön a rendezői létszámot 15 főre kötelesek felemelni.

A Sajóvámos felnőttcsapatának következő két hazai bajnoki mérkőzésére – rendezési hiányosság miatt – szövetségi ellenőrt küldenek a sportszervezet költségére, és ezen a két hazai bajnoki mérkőzésükön a rendezői létszámot 12 főre kötelesek felemelni.

A Tiszakarád felnőttcsapatának következő két hazai bajnoki mérkőzésére szövetségi ellenőrt küldenek a sportszervezet költségére, és ezen a két hazai bajnoki mérkőzésükön a rendezői létszámot 12 főre kötelesek felemelni.

A Mályinka felnőttcsapatának meccsén történt rendezési hiányosság miatt írásbeli figyelmeztetésben részesült.
Spitzmüller Zsolt (Tarcal) sportszakember írásbeli megrovásban részesült.


Bőcs vs. Bogács - illusztráció
Miskolc - Elkészítették a 2017/2018-as Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság őszi idényének a sorsolását és órarendjét. [poll id="1486"] 1. forduló (augusztus 12–13.) Sz, 17.00: Onga – Encs Sz, 17.00: Bánhorváti – Ózd Sz, 17.00: Szendrő – Sajóbábony Sz, 17.00: Bog...

Szirmabesenyő vs. Szalonna
Miskolc - A 2017/2018-as Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztályú bajnokság Észak csoportjának őszi órarendje. [poll id="1521"] 1. forduló (augusztus 12–13.) Sz., 17.00: Bódvaszilas – Rudabánya Sz., 17.00: Sajósenye-Arnót – Aszaló (Sajósenyén) Sz., 17.00: Sajószentpéter – Dédestapolcsán...

Hernádnémeti vs. Kisgyőr
Miskolc – A 2017/2018-as Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztályú bajnokság Közép csoportjának őszi órarendje. [poll id="1523"] 1. forduló (augusztus 12–13.) Sz., 17.00: Bükkzsérc – Tiszapalkonya Sz., 17.00: Sajószöged – Mezőcsát Sz., 17.00: Tiszakeszi – Tibolddaróc Sz., 17.00: Hernád...

Abaújszántó vs. Pácin
Miskolc - A 2017/2018-as Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztályú bajnokság Keleti csoportjának őszi órarendje. [poll id="1524"] 1. forduló (augusztus 12–13.) Sz., 13.00: Telkibánya – Ináncs Sz., 17.00: Sárospatak – Garadna Sz., 17.00: Pálháza – Pácin Sz., 17.00: Tiszakarád – Tiszalad...








hirdet�s