Két hét múlva idén már ötödik alkalommal lesz szúnyogírtás a Balatonnál

Bár sok csapadék esett, idén sincs több szúnyog a Balatonnál, mint tavaly – mondta a Független Hírügynökségnek a tó körüli településeket összefogó Balatoni Szövetség titkára. Lázár János elmondta: eddig csak négyszer kellett irtani a tó körül, a következő várhatóan két hét múlva lesz.

Az, hogy viszonylag kevés szúnyog van idén a Balaton körül annak köszönhető, hogy tavaly összel a szakemberek a kémiai irtás után 3-4 alkalommal a szúnyoglárvákat is irtották. Így idén az esős idő ellenére kevesebb szúnyog kelhetett ki – mondta a szövetség titkára. Ezt az úgynevezett biológiai írtást idén ősszel is tervezik, addig azonban még három kémiai irtás lesz: ilyenkor a már kifejlett rovarokra szórnak olyan természetbarát anyagot, amelyet a krizantém virágából nyernek, és amely leginkább csak a szúgyokokra veszélyes.

Lázár János elmondta: A szúnyogirtás költsége egy szezonban 60-70 millió froint, amelyet fele-fele arányban a Magyar Turizmus Zrt. és a Balatoni Szövetségben résztvevő 44 önkormányzat áll. Mivel a nemzeti parkokban tilos bármilyen szúnyogirtás, van olyan település, így például Tihany, amelyik nem vesz részt az akcióban – tette hozzá.

A titkár azt is elmondta: Idén kiváló a Balaton vízének minősége, többször megvizsgálták a szakemberek és mindegyik alkalommal a szennyezettség az egészségügyi határérték alatt volt. A strandok színvonala is emelkedett, a szövetség idén 40 balatoni strand közül 29-nek ítélte meg az úgynevezett kékhullám zászlót. Ez a határon túl is ismert minősítő jelzés biztonságot nyújt a külföldi túristáknak is, hogy olyan tópartra érkeztek, ahol megfelelőek a szolgáltatások – tette hozzá.

Úgy tűnik idén még jobb szezonja lesz a balatoni vendéglátóknak, mint tavaly. Legalábbis az eddigi tapasztalatok ezt mutatják – mondta a Független Hírügynökségnek Bóka István, Balatonfüred polgármestere. Az Északi part “fővárosában” folyamatosan nő a hazai túristák száma, de sok a dán és holland vendég is. A polgármester szerint július végétől ráadásul számítani lehet arra, hogy megnő a német nyaralók száma is, ugyanis náluk ilyenkor adják ki a szabadságokat.








hirdet�s