Két gyönyörű csikóval gyarapodott Csobád

Hudopkó József megmutatta Emmát
Hudopkó József megmutatta Emmát - © Fotó: Bujdos Tibor
Csobád – Emma, a csobádi lovacska már vidáman nyargalászik anyja körül.

Két kiscsikó, méghozzá önkormányzati kiscsikó született Csobádon májusban. A napokban meglátogattuk őket, azaz csak az egyiket, mert a másik kanca a kicsinyével épp Vilmányban vendégeskedik a csődörnél. Miközben az anyja mellett szaladgáló Emma nevű kiscsikót csodáljuk, Hudopkó József polgármester elmeséli, néhány éve tervbe vették, hogy őshonos háziállatokat tenyésztenek a Start közmunkaprogram keretén belül. Vásároltak két nóniusz kancát, mindkettőnek most született kiscsikója, de tartanak mangalica sertést és merinó juhot is. Utóbbi jószágoknak is volt már szaporulatuk, de azokat, úgymond feldolgozták.

A lovakkal azonban komoly tervei vannak az önkormányzatnak. A falusi turizmus keretén belül lovaglásra vagy lovaskocsikázásra vihetnék a turistákat, a gyerekeknek pedig állatsimogatót nyithatnának. A lovak nagy szolgálatot tehetnének a csobádi polgárőrségnek is, akik a jövőben lóháton járhatnák a határt.

ÉM-HE