Két Galileo navigációs műholdat helyezett pályára az ESA

Kourou, 2015. szeptember 11., péntek (MTI) – Két műholddal bővült az európai Galileo műholdas navigációs rendszer, a Francia Guyana-i Kourou melletti Guyana Űrközpontból a hajnali órákban pályára állították a rendszer 9-es és 10-es tagját.

“A műholdak az előírt pályára álltak” – közölte pénteken az ESA (European Space Agency) Európai Űrügynökség igazgatója Jan Wörner.

A közép-európai idő szerint hajnali 4-kor fellőtt Szojuz hordozórakéta négy óra alatt juttatta el 1,4 tonnás rakományát, a navigációs rendszer 9-es és 10-es műholdját a földfelszíntől 23 522 kilométer távolságban kijelölt pályára. A Galileo rendszer teljes üzemszerű működéséhez 30 műholdra lesz szükség, amelyeket 2020-ig terveznek pályára állítani.

“A munkának csak egy harmadán, de a legnehezebb harmadán vagyunk túl” – mondta az ESA programigazgatója Didier Faivre. A mostani két műholdat decemberben újabb két műhold fellövése követi, majd 2016-ban egy Ariane-5 rakétával további négy.

A Galileo navigációs rendszer szabadon elérhető szolgáltatása egyméteres pontosságú helymeghatározást tesz majd lehetővé, a titkosított katonai szolgáltatása pedig egy centiméterest. Az Európai Bizottság Galileo programigazgatója, Paul Flament szerint a rendszer 2016 elején kezdené meg a szolgáltatást, ehhez azonban még az ESA jóváhagyására is szükség lesz. A szolgáltatást eredetileg 2008-ban kellett volna megkezdeni.

A Galileo műholdas navigációs rendszer függetlenítheti Európát az amerikai GPS műholdas navigációs rendszertől, amelynek szabadon elérhető szolgáltatásait az üzemeltető nemzetközi konfliktus esetén blokkolhatja. A GPS-rendszer kiépítését 1978 februárjában kezdték meg, és jelenleg 31 darab 20 180 kilométer magasságban keringő műholdat használ.

Az amerikaihoz hasonlóan szintén teljesen kiépített és működő az orosz Glonass (Globalnaja navigacionnaja sputnyikovaja szisztyema) műholdas navigációs rendszer, amelynek műholdjai a Földtől 19 130 kilométer távolságban keringenek. A rendszer kiépítését 1982-ben kezdték meg és 2014 novemberében fejezték be. A GLONASS 29 műholdat használ.

Az európai Galileo navigációs rendszerhez hasonlóan félkész állapotban van a kínai BeiDou, másik nevén Compass navigációs rendszer is. A rendszernek jelenleg 18 műholdja kering a Föld körül 21 150 kilométer távolságban és kísérleti jelleggel üzemel.

– MTI –








hirdetés