Két fürdőnk is ott az idei legjobbak között

Zsóry Gyógy- és Strandfürdõ
Zsóry Gyógy- és Strandfürdõ - © Forrás: termalfurdo.hu
Borsod-Abaúj-Zemplén megye – Kiderült, melyik lett az Év Fürdője 2017-ben, megyénk duplázott a top 10-ben.

Idén harmadjára rendezték meg a fürdők legnagyobb hazai versenyét. Nyolc megyénkbeli fürdő mérkőzött meg a versenyben, közülük a Bogácsi Thermálfürdő Az Év Feltörekvő Fürdője 2017 kategóriában idén a 4., a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő pedig Az Év Fürdője 2017 kategóriában 9. lett. Azaz két fürdőnk is benne lett a top 10-ben. A szabályok értelmében idén nem állt rajthoz a Miskolctapolca Barlangfürdő, amely tavaly volt Az Év Fürdője.

Forrás: termalfurdo.hu Forrás: termalfurdo.hu ©

A közönségszavazást idén is a termalfurdo.hu szervezte a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával. Közel 200 hazai fürdő mérettette meg magát, összesen 167 ezer szavazat érkezett. Három kategóriában lehetett voksolni.

2017-ben Az Év Fürdője a Hungarospa Hajdúszoboszló lett.

– ÉM –


Fürdőzők Bogácson
Bogács - Jelentős beruházások kezdődhetnek ősszel a gyógyfürdőben. Jobb évet zárhat a tavalyinál a bogácsi termálfürdő és a vendégéjszakák száma is emelkedett a fürdő szálláshelyein. Jacsó Zoltán, a Bogácsi Thermálfürdő Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az idei nyáron különösen a hétköznapokon ...
Népszerű a Zsóry is
Mezőkövesd, Tiszaújváros - Jól zárták az idei strandszezont Mezőkövesden és Tiszaújvárosban is. Míg két éve a nyár megdöntötte a legtöbb kánikulai nap rekordját, addig tavaly elég változatosra sikerült az időjárás. Ez pedig nagyban befolyásolja az ember strandoló kedvét. Arra voltunk kíváncsiak, ...








hirdet�s