Két férfi rabolt ki egy nőt Miskolcon

Illusztráció
Illusztráció
Miskolc – Vádemelési javaslattal élt a rendőrség két férfival szemben, akik kiraboltak egy nőt Miskolcon.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság B. József és R. Sámuel 40 éves helyi lakosokkal szemben. A gyanúsítottak 2016. február 7-én 22 óra körül Miskolcon, a Búza tér közelében bántalmazták, majd kirabolták alkalmi, 53 éves nőismerősüket, akitől pár ezer forintot vettek el, majd elmenekültek a helyszínről.

A nyomozás eredményekét rendőrök rövid idő alatt azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két férfit. A hatóság a bűnügyi őrizetbe támadókkal szemben előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk ügyészi indítványozására, amit a bíróság elrendelt.

A Miskolci Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s