Készülnek a télre az állatmenhelyek

Apró kutyusok a MÁSA-nál
Apró kutyusok a MÁSA-nál - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Néhol szőnyegeket tesznek le, máshol szigetelnek, vagy változtatnak az étrenden.

Idén viszonylag korán indult a fűtési szezon, amely a kutyamenhelyekre is pluszterheket ró. A József Attila Könyvtárban művészi állatfotókon keresztül láthatjuk október 3-ától a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) menhelyén élő kutyák és cicák életét. Kisfalvi Nyina, az alapítvány elnöke a közeledő télhez kapcsolódó jelenlegi feladataikról beszélt nekünk.

Ételadományt várnak

– Háromszáz kutyáról és cicáról kell gondoskodnunk nap mint nap. Nálunk az első prioritást mindig a balesetes, kóbor állatok élvezik. Viszont az egészséges ebeket is havonta SPOT-ON-nal kezeljük, hogy megelőzzük a kullancsok, szúnyogok által okozott fertőzéseket, ami irgalmatlan nagy költség. A most egyre aktuálisabbá váló téliesítéshez pedig hamarosan nagy mennyiségű szalmára, forgácsra lesz szükségünk. A beteg, sérült lakóinknak használt ruhaneműket, törülközőket, illetve ágyneműket szeretnénk majd behelyezni a kennelekbe, így az ilyen jellegű adomány pillanatnyilag szintén nagy segítség számunkra. Amikor a hőmérséklet sokat esik, akkor bár a kutyák ugyanazt az ételt kapják, mégis megcsappan a súlyuk, ezért sokkal körültekintőbben kell őket etetnünk. A hideg időben többen közülük legyengülnek, ezért akinek módjában áll, attól szívesen fogadunk tápfelajánlást is – foglalta össze az elnök.

A MÁSA után felkerestük a Miskolci Állategészségügyi Telep vezetőjét, Görcsösné Szegedy Esztert a gyepmesteri telep téli teendőivel kapcsolatban.

– Nemrég kaptunk adományként szalmát, illetve textíliát és rongyokat, amelyeket a kisebb állatoknak teszünk be. A telepen rengeteg bull típusú kutya él, akik kifejezetten rosszul viselik a hideget. A kutyaházakra ezért szőnyegeket és szélfogókat kezdtünk fölszerelni, hogy melegítsük az ebek lakhelyét. A legnagyobb hidegekben már a vírusok, bacilusok sem tudnak életben maradni. Viszont a fagyot megelőző őszi hónapokban nagyobb például a szamárköhögés veszélye. Télen gyakrabban itatunk, lehetőleg langyos vízzel. A takarmányozás tekintetében pedig egy kicsit zsírosabb ételt szeretnénk adni. Mindig rendelkezünk egy alap kutyaeledel-mennyiséggel, amit az állandó adományozóink fedeznek. Ez legtöbbször csontos húsból főzött leves, amihez húst, rizst, tésztát adunk még hozzá télen, vagy konzervvel keverjük – osztotta meg a telepvezető.

Szigetelt kennelek

A sátoraljaújhelyi menhelynél, a Zemplén Gazdátlan Állatai Alapítványnál szintén nagy erőkkel készülnek a hideg évszakra.

– Az a tapasztalatom, hogy az egészséges kutyusok számára nem okoz különösebb gondot az időjárás-változás, és mi mindent megteszünk azért, hogy az állataink ne fázzanak télen sem. Már elkezdtük szigetelőanyaggal beburkolni a kenneljeinket. A tizenkilenc mobil kennellel indítottunk, mert azokat sűrűbben használjuk. Ruhákat és fűrészport teszünk be melegítésképpen a kutya­ólakba, amelyeket már beszereztünk. Az itatásnál pedig rendszeresen fölmelegítjük a vizet, ami ugyan kicsit megnyújtja az etetési, itatási időt, de így elkerüljük a fagyást – mondta Szilágyi Lászlóné, a kutyaotthon nyugdíjas vezetője.

ÉM-DA


Assan is gazdiját várja
Miskolc – Minden héten bemutatunk néhány örökbefogadásra váró/vágyó kutyust, hogy segítsük az összetalálkozásukat az álomgazdival. Ezen a héten a Miskolci Állategészségügyi Telep lakóiból mutatunk be négyet. Valamennyien veszettség elleni védőoltással, féregtelenítéssel és SPOT-ON cseppekkel ellá...