Keszég László: “Nem azok vannak fölül, akik a legértékesebbek”

Keszég László
Keszég László - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Színházi ízlés. A változást elutasító lózungok. Halódó kultúra. A közönség lelke. Interjú: Keszég László színházi rendezővel.

Hogy elpusztulhat-e egy birodalom, nem kérdés – történt már ilyen. De elpusztítható-e egy birodalom belülről, előre megfontolt emberi szándék által? Friedrich Dürrenmatt A nagy Romulus című komédiájából készít előadást Keszég László. Azt mondja: jelentőséggel bír a tény, hogy a szerző 27 éves korában, alig valamivel egy nagy világégés után írta ezt a művet. A rendezővel beszélgettünk.

– A nagy Romulus Róma végnapjaiban játszódik – a birodalom megérett a pusztulásra. Most, amikor a készülő előadásáról beszélgetünk, egész Európa találgatja, az unió képes-e túlélni a menekültválságot. A helyzet jelen idejű értelmet ad Dürrenmatt darabjának. Gyakran előfordul ez az ön rendezői életében?

Keszég László: Ezt a darabot mindig is komoly politikai nyilatkozatként olvastam. Az is lenyűgözött, hogy egy 27 éves fiatalember írta. Mint Shakespeare a Titus Andronicust. Sokáig gondolkodtam is annak idején, melyik legyen a kettő közül az első profi rendezésem. A Titus Andronicus mellett döntöttem, de A nagy Romulus továbbra is foglalkoztatott. Amikor elkezdődött ennek az évadnak a tervezése, erre a darabra gondoltam. Tudtam, ez élő szöveg. De, hogy ennyire arcul csap majd bennünket a változás szele, és hogy képtelen lesz reagálni a világ arra, ami most történik, erre a nem jó fejleményre, hogy ez ilyen mellbevágó lesz – azt nem gondoltam.

– Felülírja a rendezői koncepcióját, hogy „helyzet van”?

Keszég László: A koncepció kész, nem változtat rajta semmit. Az aktualizálás azt jelentené, hogy olyan emberek legyenek benne, akik most éppen körülöttünk mozognak. Ezt demagógiának érezném. Távol áll a színházi ízlésemtől. Hogy a végén összefoglaló értekezés legyen arról, a világ mennyire rossz irányba halad, és mennyire reménytelen a helyzet – ezt elmondja Kertész Imre, vagy Nádas Péter. Ehhez nincs elég munícióm, de azt tudom, hogy az összetett dolgokat összetetten, a maguk összetettségében kell megérteni és nem leegyszerűsítve.

– Mihez van elég muníciója?

Keszég László: Talán ahhoz, hogy meglássam, mi a probléma. És hogy próbáljak beszélni róla.

– Dürrenmatt darabját lehet úgy is olvasni, hogy létezik a személyes szándékoknál nagyobb, mozgatórugóit tekintve kiismerhetetlenebb erő. A személyiség szerepe és szándéka lehet másodlagos, vagy akár egészen mellékes is.

Keszég László: Dürrenmatt azt mondja: tudomásul kell venni, hogy – ha nem is pontosan, de – a történelem megismétli önmagát. A történelmet azért kell ismerni, hogy minél kevesebb hibát kövessünk el.

– Romulus azt mondja, azért kell pusztulnia a birodalomnak, mert elárulta az eszméit, bajt és szenvedést hozott, és az ő szerepe hozzásegíteni a birodalmat a kimúláshoz. Mi a hiba ebben?

Keszég László: Azt hiszem, Romulus azt is képviseli, hogy a régen elkövetett bűnökért rajtunk csattan az ostor. A régi bűnök miatt lelkiismeret-furdalásunk van, miközben feltűnik valahol egy sokkal dinamikusabb, az adott pillanatban erősebb nép. És leigázza a túl intelligens, túl kifinomult, a dzsungelharcot elfeledő társaságot. Amikor Dürrenmatt ezt írja, 1954-ben, óriási világégés után vagyunk. Csak egy kis időt nyertünk, de semmi nem változott, mert az ember természete sem változott meg. Hataloméhes, gátlástalan, agresszív. És előbb-utóbb bekövetkezik a vég.

– Kicsoda Romulus: jó ember, vagy téveszmék rabja? Vagy helyeselhető céljai által vezérelt, de rossz eszközöket alkalmazó uralkodó?

Keszég László: Sem kegyetlennek, sem jó embernek nem gondolom. Nem pozitív hős. Az a nagyszabású koncepciója, hogy tönkreteszi a római birodalmat, mert a római birodalom rászabadította a poklot a világra, és hatalmas bűnöket követett el más népek kontójára. Ez gondolatkísérlet: mi történik, ha létezik egy ember, aki meggyorsítja a pusztulás folyamatot. Romulus – csak eszköz. Katalizátor.

– A történelemben nincs is jelentősége a személyiségnek? Azért is kérdezhetem ezt éppen öntől, mert az utóbbi rendezései alapján úgy tűnik, az ön számára fontos kérdés, mi van valójában a történelmi tettek hátterében.

Keszég László: A fő gondolat, mely gyötör engem, az, hogy a kultúra halódik, egyre kevesebb életjelet mutat.

– Romulus kérdése erről ez: „a kultúra olyan dolog, amit meg kellene menteni”? Ez, gondolom, cinizmus.

Keszég László: Vegytiszta cinizmus. De miért foglalkozom ezzel? Hogy feldolgozzam a saját döbbenetemet. Nem tudom, tudunk-e tanulni. Néha még azt is el szoktam hinni, hogy van értelme ilyen előadásokat csinálni. Mert ha nem is mindenki, de hátha a közönség egy része rájön, megérti, hogy manipulált. Hogy minden manipulálva van, semmi természetes nincs a mai világban. Az elmúlt években az volt a vezérfonalam, hogy olyan darabokat találjak, amelyekben felvillanthatunk gondolatokat erről: a manipuláció nem jó.

– Nem paranoid helyzet azzal a tudattal élnünk, hogy mindenfelől a manipuláció veszélye leselkedik ránk?

Keszég László: Nem kell kilépni a társadalomból, és nem kell paranoidnak sem lenni. Ha a közönség megérti, hogy kik azok, akik manipulálnak, ha belátja, hogy manipulálva van, esetleg tud ellene tenni. Egyébként meg csak frusztrálja, letöri a helyzet. Én azt hiszem, a paranoia is a manipuláció eredménye.

– Saját életében színházi korszakot épít erre a problémára. Hogyan látja, létezik-e ebből a tudásból fakadó, megfelelő viselkedési forma? Létezik-e olyan, hogy rányílik a szemünk, és túl tudunk járni a manipulátorok eszén?

Keszég László: Felnőtt életem során arra jöttem rá, eléggé korán, hogy a manipulációs játszmákban nem azok vannak legfölül, akik a legértékesebbek, hanem akik a leggátlástalanabbak. Ha ezzel szemben van felhalmozódott tudásom, immunissá válok. Én nem gondolkodom világmegváltásban. Én Dürrenmattban gondolkodom. Csak úgy tudom megvédeni magam, ha minél erősebb rajtam a kitinpáncél. A kitinpáncél pedig a kultúra. Minél többet tudok, annál kevésbé vagyok mások eszköze. Azért mondom, hogy a kultúra halódik, mert egyre szűkebb a réteg, amelyiket nem lehet manipulálni. Romulusra visszatérve, sok mindennel nem értek egyet abból, amit mond. De egy elképzelhető szélsőséges véleménynek tudom elfogadni. Jó, ha a néző különbséget tud tenni, ha Romulusnak sem hisz el mindent. Ha képes úgy látni, ahogyan Dürrenmatt mondja: ha a dolgok így folytatódnak, akkor megjelenik egy ilyen ember is. Emir Kusturicával szólva: mindig a szélsőségesek nyernek, mindig a leghangosabbak. Azért harcolunk a saját lelkünkért, a családunk, a barátaink lelkéért, a közönségünk lelkéért, hogy ne győzhessenek olyan könnyen a szélsőségesek. Ne lehessen minden lózungot beadni. Ha erősebbek lennének a társadalmaink, nem ilyenek lennének a vezetőink, mint amilyenek az utóbbi húsz évben.

– Bujdos Attila –


Névjegy: Keszég László

  • színész, rendező, a Pont(y) Műhely alapítója és vezetője
  • született: Szabadka, 1970
  • Színház- és Filmművészeti Főiskola, 1995 (színész)
  • Színház- és Filmművészeti Főiskola, 1997 (rendező)
  • Színházak
    1996- : Pont(y) Műhely
    1997-2008: Csiky Gergely Színház, Kaposvár
    2012: Miskolci Nemzeti Színház

Friedrich Dürrenmatt: A nagy Romulus

Történelmietlen történelmi komédia
Miskolci Nemzeti Színház, Nagyszínház
Bemutató: 2015. október 9.Romulus Augustus, nyugatrómai császár: Fandl Ferenc
Julia, a felesége: Nádasy Erika
Rea, a leánya: Lovas Rozi
Isauriai Zénó, keletrómai császár: Kincses Károly
Aemilianus, római patrícius: Lajos András
Mares, hadügyminiszter: Cservenák Vilmos
Tullius Rotundus, belügyminiszter: Dénes Viktor
Spurius Titus Mamma, a lovasság prefektusa: Vicei Zsolt m.v.
Achilles, komornyik: Szatmári György
Pyramus, komornyik: Salat Lehel
Caesar Rupf, nagyiparos: Molnár Sándor Tamás
Phylax, színész: Feczesin Kristóf e.h.
Appolyon, görög műkereskedő: Farkas Sándor
Odoaker a germánok fejedelme: Harsányi Attila
Theodorich, unokaöccs: Somhegyi György e.h.
Phosphoridos, kamarás: Kokics Péter
Szakács: Osváth Tibor
Futár, Katona: Molnár Róbert
Díszlettervező: Árvai György Jászai-díjas
Jelmeztervező: Szűcs Edit
Zene: Szesztai Dávid
Dramaturg: Enyedi Éva
Ügyelő: Gazdóf Dániel
Súgó: Bíró Klára
Rendezőasszisztens: Együd Tünde
Rendező: Keszég László








hirdetés