Kész a rakamazi futball-leltár

Rakamaz – Nyolc távozója és három új labdarúgója van az NB III-as tavaszi rajtra készülő Veigli-legénységnek, amely szokás szerint a faiatlokra is épít a jövőben.

A vezetőségváltáson túl időről időre alapos játékosmozgásról is beszámolhattunk az NB III-as rakamazi futballcsapatnál, immár végleges az átigazolási mérleg.
A távozók vannak többen, hiszen a Tuzsérra igazolt Baka Csaba, Szilágyi Krisztián duó mellett Mudri Attila Nagyhalászba, Mátyási Péter a Tiszavasvári SE-be, Nagy István az SK Tiszavasvárihoz, Feczkó Tamás Újfehértóra igazolt, Bessenyei Gyula és Nagy Sándor pedig felhagyott a futballal.

A két bőcsi kölcsönjátékos, Ondó János és Zsarnai Péter viszont maradt Veigli Géza legénységénél.

Új embernek számít a Szakolyból igazolt cerberus, Lippa János, akit a gyulaházi Kelemen Gergő és az ibrányi Horváth Adalbert is követett. A rakamaziak szombaton délelőtt hazai környezetben tartják a főpróbát a március 11-én, Sátoraljaújhelyen esedékes bajnoki rajt előtt.

– Bodnár Tibor –








hirdet�s