Késnek az érettségiért járó többletpénzek

Az érettségik után két hónappal a fővárosi tanárok kétharmada még mindig nem kapta meg a vizsgáztatásért és ügyelésért járó pénzt – írja a Magyar Hírlap.

Az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV) elismeri, hogy vannak elmaradások.

Van olyan középiskola, ahol a tanárok csak két hete kapták meg postán azt a szerződést, melyeket kitöltve és aláírva vissza kell juttatniuk, hogy megkapják pénzüket. Ugyanakkor a csak egy-két órát ügyelő tanárok nagyrésze vissza sem küldi a szerződést, mert a bruttó ezer forint nem éri meg az adminisztrációt és az ajánlott levél díját.

Pongrácz László az OKÉV főigazgató-helyettese elmondta, hogy vidéken 85 százalékos a kifizetés, de a közép-magyarországi régióban ez valóban csak körülbelül 30 százalék. Pongrácz ezt azzal magyarázta, hogy ennek az igazgatóságnak ötezer szerződést kell feldolgoznia, ami az ország összes megállapodásának a fele.