2012.02.9 12:44; Frissítve: 2012.02.9 12:46


Késnek a vonatok a Budapest-Záhony vonalon

Debrecen Debrecen
Debrecen, 2012. február 9., csütörtök (MTI) – Az utasoknak 60-120 perces késéssel kell számolniuk a Budapest-Szolnok-Debrecen-Záhony vasútvonalon, a debreceni vasútállomás mellett a buszpályaudvart is ki kellett üríteni – tájékoztatta a Mávinform és a rendőrség csütörtökön az MTI-t.

A vonatok a debreceni vasútállomás lezárása miatt késnek, melyről itt láthat felvételeket >>>

A Mávinform tájékoztatása szerint a menetrend szerinti közlekedés várhatóan csak a késő délutáni, esti órákra állhat helyre. A lezárást bombariadó miatt a rendelte el a rendőrség. Az utasoknak a terület átvizsgálása alatt a pályaudvaron kívül kell várakozniuk.

Debrecenben a Nagyállomás mellett ki kellett üríteni az autóbusz-pályaudvart is, miután a rendőrség tájékoztatása szerint robbantással fenyegetőzött egy ismeretlen. A rendőrség kiürítette a pályaudvarokat, az épületek átvizsgálása jelenleg is tart – közölte Kelemen Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel. Balogh Gyula, a Hajdú Volán forgalmi- és marketing igazgatója az MTI-nek elmondta: az autóbusz állomással szemközti buszmegállóban fogadják az érkező járatokat. Egyelőre nem tudta megmondani, mekkora késések várhatók a cég járatain. Tavaly év végén többször is ki kellett üríteni a debreceni vasútállomást bombariadó miatt.

- MTI -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Ivett, a nap szépe
Miskolc, Uppony - Ivett 21 éves upponyi lány a Miskolci Egyetem hallgatója. A vizsgaidőszak után nagyon várja a [...] tovább »
Értékelték a honismereti pályázatokat Ózdon
Ózd - Ünnepélyes keretek között került sor a XXXII. Ózdi Honismereti Pályázat eredményhírdetésére az Ózdi [...] tovább »
Kárpáti Gusztáv kiállítása Ózdon
Ózd - Az Ózdi Kulturális Napok keretében nyílt meg az "Olvasóban" Kárpáti Gusztáv Holló László-díjas [...] tovább »
Újra vigadtak a görömbölyi kurucok
Miskolc - Immár harmadik alkalommal rendezték meg a Görömbölyi Kuruc Vigasságokat. tovább »
Gyereknap már szombaton is
Miskolc - Az Avason már szombaton elkezdődött a gyereknap. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés