Késleteti az eső a búza aratását Békésben

Az esős időjárás késlelteti a búza aratását Békésben, amelyhez a napokban fogtak hozzá. Az aszályos idő után a csapadék ugyanakkor jól jött a kukoricának és a napraforgónak – ha augusztusban is lesz eső, akkor jó termés várható azokon a területeken, ahol nem vitte el a szárazság ezeket a növényeket. A repce betakarítását már befejezték, a termésátlag 1,8 tonna hektáronként, ami negyven százalékkal rosszabb, mint tavaly.

A búzának alig öt százalékát takarították még be, az eső miatt azonban csúszik az aratás. A termés az első becslések szerint a tavalyi év hatvan-hetven százalékát éri majd el, nagy kérdés azonban, hogy milyen lesz a kenyérgabona minősége. Az csak az aratás után derül ki – mondta Szabó István, a Békés Megyei Földművelésügyi Hivatal vezetője.

A tavaszi, nyár eleji aszály megtizedelte a kukorica- és a napraforgó-állományt Békésben, a mostani eső azonban kedvez a megmaradt növényeknek. A szakember megfogalmazása szerint heterogén az állomány, de ahol túlélte a növény, ott rekordtermésre ugyan nem, de viszonylag jó termésátlagra számíthatnak a gazdák.








hirdet�s