Késésben az aratás, még sem lesz rekord búzatermés

Késésben van a búza aratása a csapadékos időjárás miatt. Július 20-ig az 1,1 millió hektárnyi területen termelt kenyérgabonának csak körülbelül a felét sikerült learatni. Száraz, meleg időben ilyenkor már az aratás vége felé járnak a gazdák. Az előzetes várakozások rekordtermésről szóltak, a szakemberek szerint azonban mennyiség tekintetében közepes lesz az idei hozam.

Obreczán Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének főtitkára a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a csapadékos, viharos idő miatt több gondjuk is adódott a gazdáknak a kenyérgabona betakarításával. A nedves talajon a kombájnok nehezen közlekednek, sok búzatábla felgyomosodott, a vihar pedig nagy területeken fektette le a gabonaszárakat. Sok helyen derékba tört a búza, annak learatása nehézkes és sok a veszteség is. A legrosszabb helyzetben az északi és a középső megyék gazdái vannak, a déli megyékben egyelőre megfelelő ütemben halad az aratás.

Obreczán Ferenc szerint az ideális az lenne, ha a következő 5-6 napban 30-32 fokos, száraz, meleg időjárás lenne. Ez egyelőre nem valósul meg, mert hétfőre is esős időt ígértek a meteorológusok. A várt rekordtermés helyett így csak körülbelül 4,4-4,6 tonna búza terem majd, ami a hazai piacot el tudja látni, de a külföldi érdeklődőket már nem biztos. A jó minőségű kenyérgabonára ugyanis nagy a kereslet, nem csak az Unión belül, de Észak-Afrikából is voltak jelentkezők. A minőséggel egyébként itthon nagyobb gondok nem lesznek az eddigi tapasztalatok szerint, bár ez a következő napok időjárástól is függ. A magyar gabona minősége egyébként mindig jobb, mint az uniós minimum előírások – tette hozzá a Magosz főtitkára.








hirdet�s