Keresztény találkozó Miskolcon

Miskolc – A MiérTT Miskolci és Észak-Magyarországi Regionális Testvéri Találkozót június 30 – július 3. között tartják a Diósgyőri Református Templom kertjében és udvarán.

A négynapos programot az Aliansz-Magyar Evangéliumi Szövetség miskolci gyülekezetei együttesen szervezik. Az érdeklődőket előadások, beszélgetések várják, de lesznek kiállítások, imasarok, lelki kondicionálótorna, négy érzék színház is.

– A MiérTT többnapos keresztény fesztivál lesz, amelynek célja, hogy a város és környékének keresztényei – felekezettől függetlenül – összegyűljenek, és együtt hirdessék, ünnepeljék Isten szeretetét, Krisztusban kapott közösségünket – fogalmazott Péter András, a fesztivál egyik szervezője.

ÉM