Keresik a jó arányt az informatikai eszközök iskolai használatában

Az oktatásban is kihasználhatnánk, hogy a gyerekek életének része a telefon
Az oktatásban is kihasználhatnánk, hogy a gyerekek életének része a telefon - © Fotó: AFP
Debrecen – Egyes pedagógusok irtóznak a XXI. századi kütyük alkalmazásától, míg mások erőltetik azt.

Miközben az iskolákban használt korszerű informatikai eszközök számát tekintve Magyarország a fejlett országoktól kissé lemaradt, addig léteznek olyan magyar fejlesztésű, az oktatást támogató informatikai programok, amelyek világsikernek számítanak. Az egyik ilyet az Egyesült Államokban Obama elnök az oktatási rendszer részévé tette, de erről itthon alig tudnak – derült ki azon a debreceni konferencián, amelyet az oktatás, az informatika és a pedagógia kapcsolatáról tartottak.

– Informatika nélkül manapság már elképzelhetetlen az oktatás – jelentette ki dr. Buda András, a Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Intézetének adjunktusa az oktatás, az informatika és a pedagógia kapcsolatáról a debreceni DAB-székházban tartott pénteki konferencia előtt, a lapunknak adott interjúban.

Eszközhátrányban, módszer előnyben

Elmondta: a korszerű informatikai eszközök mennyiségét tekintve Magyarország az igazán fejlett országokhoz (például Japánhoz, az Egyesült Államokhoz, Dél-Koreához) képest kisebb lemaradásban van, vagyis viszonylag kevés iskolában található nálunk például interaktív tábla, nem minden tanulónak jut táblagép, nincs mindenütt gyors internet. Ugyanakkor léteznek olyan magyar fejlesztésű, az oktatást támogató informatikai programok, amelyek világsikernek számítanak. – Az egyik ilyet például Obama amerikai elnök néhány éve bevonta az ottani oktatási rendszerbe – ismertette. Hozzátette: ennek ellenére ezeket nálunk viszonylag kevés pedagógus ismeri, alkalmazza.

Dr. Buda András ezenkívül problémának tartja, hogy a magyar oktatási intézményekben még nem találták meg a végleges helyét az olyan, XXI. századi eszközöknek, mint az asztali számítógép, a táblagép, a laptop, vagy az okos-mobiltelefon. Vannak helyek, ahol ezek alkalmazását fontosnak tartják, de olyanok is, ahol inkább tiltják. Ebben a tekintetben nagyon sok függ az iskola vezetőjétől, hogy ő hogyan viszonyul az informatikához – adott hangot vélekedésének.

Szembeszállni az internettel?

Felvetettük a szakembernek a diákok azon, az utóbbi időben megfogalmazott követelését, hogy a túlterheltség miatt csökkentsék a tananyag mennyiségét, mondván, manapság szinte minden fiatal zsebében ott lapul az okostelefon, melyen pillanatok alatt elérhető az iskolákban tanított információk zöme, például a történelemhez tartozó évszámok sora. Dr. Buda András erre úgy reagált, hogy ezzel valóban nagyon nehéz versenyezni. Az ilyen konferenciáknak éppen az a szerepük, hogy ezekre a kérdésekre választ adjanak, megtalálják az informatika helyét az oktatásban, a módszertanban – fogalmazott.

Előny vagy csapda a mobil?

A konferencia egyik szekció­ülését vezető Ollé János, a Magyar Tudományos Akadémia Tudományos Bizottságának tagja arról beszélt lapunknak, hogy a számítógépeket az osztályteremben lehet jól és rosszul is használni.

– Miközben Franciaországban betiltják az okos mobiltelefon iskolai használatát, addig például Skandináviában szinte kötelezővé teszik ugyanezt. Szerintem egyik megoldás sem jó. Van olyan óra, amikor nem szabad a telefont használni, s a tanárra kell figyelni, és olyan is, amikor a telefon nyújtotta interaktivitás megnöveli a hatékonyságot – állította. Ollé János kiemelte, hogy a magyar szakemberek inkább a pedagógiai módszertant tartják fontosabbnak, és ahhoz igyekeznek igazítani a technológiát.

Úgy fogalmazott, hogy sokan elmennek egy oktatás-technológiai kiállításra, és ott meglátva a csodálatos új eszközöket, azt gondolják, hogy ezekkel egyik pillanatról a másikra alapjaiban megváltoztatják majd az oktatást. Hangsúlyozta, hogy ez tévedés, az oktatás és az informatika kapcsolata valójában folyamatosan átalakuló, változó, fejlődő terület. Nekünk a világszerte megtalálható jó gyakorlatokat kell alkalmaznunk – jelentette ki Ollé János.

HBN–OCs








hirdetés




hirdet�s