Kerékpárosok sérültek meg Edelényben, felborult egy autó Mezőkövesdnél

Közlekedési balesetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
Közlekedési balesetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - © Fotó: police.hu
Miskolc – A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2017. augusztus 2-án három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.

Edelényben, az Antal György úton 5 óra 40 perc körül egy személygépkocsi vezetője, elmondása szerint az erős napfényben nem látta az útszélén kerekező két biciklist és elsodorta őket. A balesetben mindkét kerékpáros könnyű sérüléseket szenvedett.

kerekparos

Edelényben, a Borsodi úton 9 óra 15 perc körül haladt egy kerékpáros, amikor figyelmetlenül kanyarodott és nekiütközött egy autónak. A kerékpáros nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

A 3-as számú főúton, Mezőkövesd irányába haladt egy autó 20 óra 40 perc körül, amikor a sofőr nem megfelelően választotta meg járműve sebességét, így kisodródott és lehajtott az útról.

mezokovesd

A fenti eseteken túlmenően anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset öt esetben jutott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tudomására.

A rendőrség felhívja a közlekedők figyelmét a KRESZ szabályainak mindenkori betartására, valamint arra, hogy aki ittasan, illetve más bódító hatású szer hatálya alatt vezet elfogadhatatlan kockázatot vállal és mások életét is veszélyezteti. Fontos továbbá azt is hangsúlyozni, hogy a melegben a reakcióidő nő, a fáradékonyság fokozódhat, így csak kipihent állapotban induljanak útnak. Vigyázzunk egymásra, hiszen mindenkit hazavárnak!

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdet�s